Hakni

Nyilván nem így történt. De a lényeg: Maria és Kálmán közös estjén megtörténik "a flamenco találkozása a balkáni cigány zenével". Az első felvonás a spanyol és magyar zenészekből álló csapat közös improvizációjával indul. Rendkívüli zenészekről van szó, mind a spanyolok, mind a magyarok-romák hangszerük mesterei. Csak sajnos, együtt nem megy igazán, egy-két tétova kísérlettől eltekintve. Valószínűnek tartom, hogy nem volt idejük próbálni - mindenesetre ez látszik olykor még Balogh Kálmán rémült tekintetéből is, aki az este legkevesebbet szereplő alakja. Cimbalom-szólója rövid és határozott. Igyekszik a háttérben maradni - Maria és Kálmán voltaképpen csak a ráadásban találkoznak, amikor megölelik egymást. Balogh Kálmánnak sikerült elkerülnie Maria Serranót, és ez nem feltétlenül az ő hibája.

 

Mert mi is történik a táncban? A képzeletbeli népművelő itt érezhette magát igazán elemében, és kifundálta, milyen jó is lesz az, ha a spanyol flamenco-táncosok mellé két magyar (nép)táncost rak be - táncoljanak olykor egymás zenéire, ez lesz a kultúrák találkozása. Nos, ég az arcom. Maria Serrano igazán eleven, őserejű, kirobbanó energiáját ugyan már bájgúnár táncosa is igyekezett elvenni, de a tragédia akkor kezdődik, amikor diadalittasan beperdül a színpadra Jancsi és Juliska, akarom mondani, Dolores Castillo és Solti Csaba. Ők a Magyar Állami Operaház balett-táncosai.

 

Megértem, hogy kevés a pénz, és mindent el kell vállalni. Megértem azt is, aki kitalálta, hogy itt akkor most legyen népeknek nagy barátkozása, kultúráknak egymás nyakába borulása. De vajon kinek támadt az a hátborzongató ötlete, hogy az autentikus roma-táncot vagy akár csak a magyar néptáncot két balett-táncos fogja képviselni? Az első felvonásban többször is táncolnak, sőt Mariával és dzsigolójával párt is váltanak. Mozgásuk szánalmas, műmosolyuk mögött a teljes káosz - nemcsak a bárgyú koreográfiát nem tanulták be rendesen (vagy nem volt rá idejük), de azt sem tisztázták, valójában mi a szerepük, feladatuk. Dolores és Csaba hol szabad roma fiataloknak, hol sújtásos magyaroknak, hol Csipkerózsikának és a hercegnek vannak maszkírozva és mozgásuk is ekképpen alakul. Bárki tette ezt velük és a magyar közönséggel, mi több, Magyarországgal, fogalma sem lehet arról, mit jelent az a szó: autentikus.

 

 

Mondhatjuk, hogy részükről többé-kevésbé autentikus flamenco-produkciót láthattunk - de ha ezt nem is, legalább profit. Ezzel szemben a mi képzeletbeli népművelőnk odarakja Dolorest és Csabát, akiknek vagy a balkáni cigány vagy a magyar népi kultúrákat kellene képviselniük, lehetőség szerint mindkettőt. Úgy tűnik, valamiért azt képzelték, nem elég autentikus, ha odaraknak egy vidéki roma-táncost vagy akár egy magyar profi néptáncost. Ez a fesztivál, amelyet elsősorban a külföldieknek szán a város, úgy, de úgy leégette az autentikus cigány-kultúrát - de a magyart is -, amire példa már régen nem akadt.

 

Ideje lenne eldönteni, hogy a Tavaszi Fesztivál mit akar a tánctól. Mert értem én, hogy a bajor sörfesztiválokon a népmulattatás dívik, és azt is, hogy az előkelő nevű balett-társulatokra csődül a nép. De akkor hogy lehet, hogy a komolyzenei program a világ bármely fesztiválján megállja a helyét? Lehet, hogy a komolyzenei szervezési részlegnek van ízlése, míg a tánc-részleget megszállták rossz népművelők? El kellene dönteni, mert frakkban vurstliba menni nevetséges.