Bár akadémiai tanulmányokat folytatott, ez munkásságára nemigen volt hatással. A szecesszió annál inkább, az újfajta vonalvezetést, színkezelést használva hamar kikristályosodott egyéni stílusa. A film a már érett művész - ha lehet egyáltalán egy 28 éves alkotóról ezt mondani - életét, az őt ért hatásokat igyekszik bemutatni. Megismerhetjük az örökké rajzoló fiatalembert, aki különös pózokban, szinte kitekerve, kiszolgáltatott helyzetben ábrázolja modelljeit.
A film alapján két nő: húga és Wally nevű modellje, társa volt Schielére a legnagyobb hatással.
Több ismert alkotás születésének lehettek a nézők tanúi, bár a művek épp csak jelzésképpen tűnnek fel, a film nem enged hosszabb pillantást vetni a remekművekre.
Bár naturalista rajzai sokakban felháborodást keltettek, sőt bíróság elé is került fiatalkorú megrontása miatt, hamar világossá vált a kortársak számára is, hogy különleges tehetségről van szó.
Miközben szembesülnie kellett azzal, hogy egy rajzát a bírósági tárgyaláson elégetik, mint pornográf terméket, már egészen fiatal korában talált támogatókat, akik megvásárolták műveit. Kiállításokra is hamar eljutottak és rendszeresen szerepeltek alkotásai.
A filmben is megelevenedik első találkozása a nagy előddel, Klimttel. Schiele felkeresi a már befutott művészt, hogy megmutassa munkáit, várva az idősebb művész véleményét. Ám az válasz helyett csupán azt kérdezi, hogy melyik művét adja el neki.
Klimt többször felbukkant az életében, mindig támogatta fiatal kollégáját, akár ügyvédre, akár modellre volt szüksége.
A film címe egyik főművére és annak születési körülményeire utal, egyben a művész leggyakoribb témáit nevezi meg: a nőket és a halált. A halál rendkívül meghatározó élmény volt számára, hisz kamaszkorában halt meg szeretett apja. Festményeit áthatja az elmúlás borúja, alakjai megtörtek, szomorúak. Színhasználata is ezt tükrözi, jellemzőek a barna színek, sötét árnyalatok.
Göcsörtös vonalvezetése, különleges pózai, alakjainak nagy, szomorú szeme a szó szoros értelmében nem "szép" , inkább emlékezetes alakokat eredményeznek.
A film az eseményeket inkább csak jelzi, akárcsak a műveket: nem merül bele a részletekbe, továbbgondolkodásra sarkallva a nézőt. Hiányérzettel állunk fel, és talán pont ez a cél: hogy hazatérve elmélyedjünk az osztrák művész különleges képi világában.
