festő

Vígjátékokban és kalandfilmekben is brillírozott Tony Curtis

Száz éve, 1925. június 3-án született Tony Curtis magyar származású amerikai filmszínész, többek között a Megbilincseltek, A bostoni fojtogató és a Van, aki forrón szereti című filmek, illetve a Minden lében két kanál című sorozat egyik főszereplője.

Michelangelo nehéz természetű zseni volt

Ötszázötven éve, 1475. március 6-án született Michelangelo Buonarroti, a Pietà, a Mózes, a Dávid-szobor, a Sixtus-kápolna monumentális freskójának alkotója, a római Szent Péter-bazilika kupolájának tervezője, aki a festészetben, a szobrászatban, az építészetben, sőt a költészetben is kimagaslót alkotott.

Hundertwasser művei megosztóak, környezettudatossága viszont egyre időszerűbb

Huszonöt éve, 2000. február 19-én hunyt el a Queen Elizabeth II. óceánjáró fedélzetén Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és grafikus, épülettervező, filozófus, akinek művészetét a bécsi századforduló világából, a szecesszió formakincséből eredeztetik, de a naiv festészet vagy Antoni Gaudí építészetének bizonyos vonásai is felfedezhetők benne.

A nagy Lebowski léhűtő poszthippije zenél, fest, fotózik és könyvet is ír

December 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, többek között Az utolsó mozielőadás, az Azok a csodálatos Baker fiúk, A halászkirály legendája, A nagy Lebowski, az Őrült szív és A félszemű című filmek főszereplője.

Schiele, a halál és a lányka

Március 14-től vetítik a magyar mozik az Egon Schiele osztrák festőművészről szóló életrajzi filmet A halál és a lányka címmel, utalva a művész egyik legismertebb festményére. A sajnálatosan fiatalon elhunyt művész közel 250 festményt és több, mint 2000 rajzot , egy rendkívül hatásos és egyedülálló életművet hagyott maga után

Az „ecsetölő polgár” gyűjteménye

Kezdetben Munkácsy Mihály látta el Párizsban jó tanácsokkal a tehetséges festőművészt, Tornyai Jánost, de ő mégsem választotta a világhírt. Hazatért szülővárosába, Hódmezővásárhelyre, ahol megpróbálta felpezsdíteni a kulturális életet és mentette egy eltűnő világ emlékeit.

Visszatekintés Sepsiszentgyörgyön

„Paulovics László kiállítása a művész festői és grafikusi munkásságából ad ízelítőt művészetének legfontosabb hangsúlyait és a közöttük lévő összefüggéseket dokumentálva” – mondja a kiállításról a kurátor, Szepes Hédi művészettörténész. A tárlat július 24-én nyílt Visszatekintés (1960–2018) címmel a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.

Pécsett a XIX. századi festők

Tizenkilencedik századi festők, köztük Munkácsy Mihály, Paál László és Székely Bertalan műveit mutatja be a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) idei időszakos tárlatain, amely több vendégkiállításnak is helyet ad – hangzott el a március 13-ai sajtótájékoztatón. A hazai nagymesterek munkáit bemutató kiállítás a pécsi Modern Magyar Képtárban áprilistól októberig lesz látható.

Klasszikus festészet a filmvásznon

Már öt éve, hogy az opera- és színházi közvetítések mellett képzőművészeti tárlatok filmfeldolgozásai is megjelentek az Uránia mozivásznán. A hagyomány idén is folytatódik, a szeptemberben induló évadban nyolc alkotás, köztük hat új bemutató szerepel a filmszínház műsorán. Többek közt olyan klasszikus és kortárs nagyságok művészete kerül a vetítővászonra, mint Michelangelo, Canaletto, Cézanne.

Csángó örökségből magaskultúra

A Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt meg az Antal Imre csángó festőművész munkáit bemutató kiállítás, mely hiánypótló, mert bár a művész szőtteseit, oktatói tevékenységét jól ismerik, képeit ritkán láthatja a közönség. „Ahogy Bartók a népművészetből magaskultúrát varázsolt, úgy a csángók öröksége is azzá válhat” – mondta a megnyitón Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

Két művészeti ág barátsága Egerben

Újabb művészek költöztek Egerbe augusztus 7-étől: a Pinceszínház Eger által működtetett VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelepe keretében 18 magyar és külföldi professzionális festőművész és szobrász érkezik a megyeszékhelyre. A művészek a Kis Zsinagógában augusztus 7. és 14. között mindennap között várják az érdeklődőket, akik láthatják őket alkotás közben, és akár néhány mesterfogást is elleshetnek.

Újra Szentendrén a konstruktivista

„Hamar kialakult a stílusom: 1957-ben kezdtem festeni, de már az 1960-as években megvolt az egyéni, „baloghos” hangom” – vallja Balogh László. A 20. század festőóriásai körében alkotó művész már 60 éve készíti líraisággal telített festményeit. Ennek évfordulójára nyílt meg a MANK Galériában a Legújabb Képek és Rajzok című tárlata, melynek apropóján életéről, alkotásmódjáról és a művei mondanivalójáról kérdeztük a 87 éves festőt.