Halálra ítélnek négy kommunista vezetőt

Egyéb

Pekingben 1980. november 20-án megkezdődött a "négyek bandá"-jának pere. A csoport a kínai kommunista párt vezetőségének legszélsőségesebb frakciója volt, amely Mao felesége, Csiang Csing köré tömörült. Ők (Csiang Csingen kivül Csang Csun-csiao, Vang Hung-ven és Jao Ven-jüan) kezdeményezték a Mao által elindított "kulturális forradalom" legvadabb kilengéseit. Négy héttel Mao halála (1976. szeptember 9.) után letartóztatták és "ellenforradalmi felforgatás" vádjával 1981. január 25-én halálra ítélték őket, majd később az ítéletet életfogytiglanra változtatták. Csiang Csing esetében - kétévi próbaidő után - életfogytiglani szabadságvesztésre enyhítették a büntetést. A Mao-özvegy önkezével vetett véget életének 1991-ben, az "előkelő foglyoknak" fenntartott pekingi Csincseng fegyházban. Csang Csun-csiao volt miniszterelnök-helyettes 1983-ban már "csak" 18 évi börtönt kapott és 1998-ban egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra helyezték. 2005-ben meghalt. Vang Hung-ven egykori pártelnök-helyettest később életfogytiglani börtönre ítélték, 1992-ben meghalt. Jao Ven-jüan, a "négyek bandájának" utolsó élő tagja, a Kínai Kommunista Párt egykori propagandafőnöke 1996-ban szabadult, húszévi börtön után. Csang Csun-csiao 2005. április 21-én hunyt el.