- Hogyan kezdtél Mohácsi Jánossal dolgozni?
- Egyszer beszélgettünk, azután másfél év múlva hívott dolgozni a Megbombáztuk Kaposvárt-ra. Megkérdeztem, milyen zenére gondol, annyit mondott, katonazenére. Mégis milyen katonazenére, kérdeztem. Aki nem lép egyszerre, válaszolta. Ebből, azt hiszem, mindent értettem. Eztán már csak technikai jellegű dolgokról volt szó: hogy mekkora a zenekar, hogy minden élő, hogy a repülőgépek hangját is mi csináljuk. Amikor aztán megmutattuk neki a nyitányt, amelybe beleapplikáltuk az Aki nem lép egyszerrét is, megkérdeztem tőle, hogy jó-e így, annyit mondott: "még elhallgatnám egy darabig". Onnantól kezdve magától értetődő volt vele együttdolgozni.
- Általában pedig rengeteg dolgot kell kimondani ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen egy közös munka.
- Általában lehet, hogy így van, de nekünk nem kell sokat beszélnünk. Számomra még mindig különös, hogy sikerként élhetem meg a vele való munkát, lévén Mohácsi előadásai kedveltek. Ám az nemcsak engem dicsér, hogy a zenét szereti a közönség, mert János pontosan tudja, mit akar, és ahhoz hogyan, mikor, milyen zenének kell megszólalnia. Nyilván nem hangokat talál ki, hanem a mechanizmust. A képzelt beteg egyébként olyan előadásnak indult, amelyben nem lesz zene. Aztán egyszercsak kiderült, hogy mégis végig kellene zörögni. Kitalálta, hogy a zenekar - ha már lesz - tartozzon a Halálhoz, majd kellett egy operai betét, amelyhez írt szöveget, a végén pedig egy kórus, miután lemegy a fény.
- S hogyan kerültek a zeneszerszámok közé tálak?
- Moha ötlete volt, hogy nézzek utána a hang- és zeneterápiának. Így találtunk rá, illetve egy ehhez hasonlóra, amely azonban csak akkor szól, ha hibátlan az ember aurája. Erről sajnos le kellett mondanunk, mert nem mindig tudtuk megszólaltatni.
- Jó, utánanézel adott esetben a hangterápiának, de aztán hogyan lesz a zene?
- Mindig olyat szeretnék, ami még nem volt. Most hallom ám, hogy mennyire nem hangzik ez jól, hogy közhelyes és rátarti, de nehéz szavakkal elmondani. Szóval: kockázatosan, arccal az ismeretlennek. Nem érdekelnek a kézenfekvő, jól bevált megoldások, a biztonság. Úgy szeretek dolgozni, ha van tét. Ezért persze rengeteg kétség kíséri a munkát. A zenekarnak nem kidolgozott számokat viszek - ráadásul, akikkel dolgozom, nagyon értenek a zenéléshez, ezzel szemben, ha engem bezavarnának egy főiskolai vizsgára, biztos megbuknék - és amikor próbálunk, akkor hozzáteszik az elképzeléseiket. Addigra már tudom, ezekből mi kell. Szeretem érezni a többiek erejét, kedvét, és azt, hogy együtt vagyunk, amikor születik valami.
