000_32MW9Y4.jpg

Hamarosan érkezik Eminem új albuma

A világ egyik leghíresebb rappere, az idén 52. életévét betöltő detroiti Eminem július 12-én jelenteti meg új lemezét. A hír, valamint az albumról eddig bemutatott számok máris komoly visszhangot keltettek – és nem csak a rajongók körében.

A rapper 2020 óta nem adott ki stúdióalbumot. Az akkor megjelent lemeznek a Music to Be Murdered By címet adta, és általában pozitív kritikákat kapott a zenekritikusoktól.

Eminem lett az első olyan művész, akinek tíz egymást követő albuma az első helyen debütált az Egyesült Államokban.

Nemrég bejelentette, hogy idén nyáron új kiadvánnyal jelentkezik, amelynek címe The Death of Slim Shady (Coup De Grâce) lesz. A zenész 12. stúdióalbumának középpontjában korábbi alteregója, Slim Shady halála áll majd. A lemezhez érkeztek már felvezető dalok is.

Hogyan vélekedne a 2002-es Slim Shady a 2024-es Eminemről? – veti fel a kérdést Houdini című dalában, amelynek mozgalmas videóklipjében feltűnnek olyan nagyságok is, mint 50 Cent, Snoop Dogg és Dr. Dre. A szám egyébként Eminem 2002-es Without Me dalának egy áthangszerelt verziója, amelyben a rapper felhasználta a Steve Miller Band 1982-es Abracadabra című slágerét is.

A klip jelenleg 98 millió megtekintésnél jár a YouTube-on, a Spotify-on pedig elérte a 200 millió streamet.

Eminem új lemezének megjelenése alighanem az évtizedek óta tartó rapháború egy újabb fejezetét is jelentheti. A Houdini klipjének bemutatása után számtalan támadás érte a rappert, érzéketlenséggel vádolva meg őt, valamint azzal is, hogy túlságosan könnyedén veszi a nemi erőszakot, a nők elnyomását, és többen rasszizmussal is meggyanúsították. Kétségtelen, hogy a Houdini szövegében rengeteg utalás van, és nem egy embernek szól be keményebben a rapper.

Korábban Justin Bieber is odaszúrt Eminemnek: kifejtette abbeli véleményét, miszerint a rapper nem érti a modern rapet. A dolog mögött állítólag az áll, hogy Eminem a 2018-as The Ringer című számában alaposan beolvasott a műfaj fiatalabb generációjának. Közülük nem egy előadóval volt már közös munkája Justin Biebernek, nyilván ezért érintette őt érzékenyen a dal szövege.

Közben Eminem egy újabb számot osztott meg a lemezről. A Big Seannel és Babytronnal közös dalának címe Tobey.

 

Ez is érdekelheti

A Grammy-díjas Doja Cat kijátssza a kártyáit

Hogy a Grammy-díjas Doja Cat a pop egyik legnagyobb alakváltója, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Vie című új albumának kétféle borítója.

A Jazzbois is fellép Groningenben

A Jazzbois lesz az egyik fellépő Magyarország képviseletében a 2026-ös groningeni Eurosonic Fesztiválon január 14. és 17. között.

Eminem megszállott rajongóiról készült film

A Stans producerei között magát a rappert és a Michael Jacksonról szóló életrajzi filmen dolgozó Antoine Fuquát is is megtaláljuk.

Herbie Hancock előszeretettel lépi át a műfaji határokat

Április 12-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Herbie Hancock Oscar- és többszörös Grammy-díjas amerikai jazz-zongorista és zeneszerző, a nemzetközi jazznap kezdeményezője. A jazzben ő alkalmazott először szintetizátort, és olyan világsztárokkal zenélt együtt, mint Miles Davis, Wayne Shorter, Chick Corea, Pat Metheny és Carlos Santana.