Hamarosan indul az Ennio Morricone-emlékturné: Budapestre is ellátogatnak

Egyéb

November 5-én Tokióban veszi kezdetét az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone tiszteletére létrehozott koncertturné. A mester családja által szervezett, a zenészbarátait, egykori munkatársait is felvonultató különleges koncertsorozatot a világ számos pontja mellett Budapesten is hallhatjuk.

Ennio Morricone több mint 500 kottát írt a film- és tévéiparnak, valamint több mint 100 komplett zeneművet komponált. 2014 és 2019 között 111 koncertet adott csak Európában, több mint 800 000 fős nézőközönségének. 2019-ben, közvetlenül a színpadtól való visszavonulása után kezdett el dolgozni egy új koncertprodukción, amelyben a legnagyobb klasszikus filmjeit elevenítette volna fel. A nagyszabású, látványos produkciót szimfonikus zenekar, kórus, illetve a fia, Andrea Morricone vezénylésével mutatták volna be. A 2020-as év közepére fejezte be az új műsor terveit, azonban a koncertet már nem élhette meg. 2020. július 6-án, 91 éves korában elhunyt.

Az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző családja 2022-ben egy turnén színpadra állítja a koncertet. A magyar rajongók, 2022. december 18-án 20 órakor a Papp László Budapest Sportarénában élvezhetik Ennio Morricone emlékműsorát, melyet fia, Andrea Morricone fog vezényelni. „Megtiszteltetés és egyben mélyen megindító élmény lesz apámra és fenomenális zenéjére emlékezni egy teljes szimfonikus zenekar és kórus vezetésével. Az elmúlt hónapokban nagyon koncentráltam, és azon dolgoztam, hogy a legjobb formába hozzam magam a koncertekre. Készen állok, és nagyon várom, hogy apámat a rajongóival együtt ünnepelhessem szerte a világon” – nyilatkozta.

A jól ismert dallamokat a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a több mint 50 énekesből álló Kodály Filharmónia debreceni kórusa szólaltatja meg.

A koncert itthoni szervezői a Green Stage Production és a Multimedia Organisation.

Jegyek kaphatók itt, illetve a Tex országos jegyirodáiban.

A képen Andrea és Ennio Morricone.