Hamarosan kezdődik a nagykarácsonyi Mikulás Fesztivál

Egyéb

 

(MTI) Színielőadások, zenés, táncos programok szórakoztatják majd a gyerekeket. Egyebek között a Megasztárban feltűnt Patai Anna főszereplésével előadják a Bőrönd című mesemusicalt, koncertet ad Szandi, megnyílik a manók világába betekintést nyújtó kiállítás, s környezetvédelmi társasjátékon is részt vehetnek "Mikulásfalva" látogatói. 
    

A fesztivál ünnepélyes megnyitója november 4-én lesz, határon túli magyar gyerekek részvételével. Délvidékről és Felvidékről, valamint Kárpátaljáról és várhatóan Erdélyből érkezik majd a rendezvényre egy-egy autóbusznyi kisgyerek, hogy találkozzon a Mikulással. 
    
A fesztiválra érkezőket dolgozószobájában és a meseteremben várja az ősz ajándékosztó. Beszélget a kicsikkel, mesét mond  nekik, és megajándékozza őket. Rezidenciájának udvarán pedig szánhúzó szarvasaival találkozhatnak, s csillagjáró szánját nézhetik meg a gyerekek. 
    
A játszóházban számos programba kapcsolódhatnak be a látogatók. Egyebek között részt vehetnek a zöld karácsony óriás társasjátékban, amelynek keretében a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedhetnek meg. A pályázaton nyert éremverő géppel pedig saját nagykarácsonyi érmét verhetnek, a magukkal vitt karácsonyfadíszeikkel pedig a megyék karácsonyfáit ékesíthetik fel.
    
A nagykarácsonyi Mikulás programok minden évben sok érdeklődőt vonzanak: tavaly több mint 16700 látogatója volt a Mikulásnak. A rendezvények népszerűségéhez hozzájárul az is, hogy a helységben működik a karácsonyi szeretetposta, ahol adventi bélyegzővel látják el a Nagykarácsonyon keresztül feliratú küldeményeket.