Hamarosan kezdődik a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny

Zene

Huszonöt országból közel hatvan pályakezdő és zeneakadémista hegedűművész látogat el Flesch Károly szülővárosába, Mosonmagyaróvárra június 4-től, hogy megmérettesse magát a rangos zsűri előtt.

2023-ban ünnepeljük Flesch Károly, a világhírű hegedűművész és pedagógus születésének 150. évfordulóját. Az ünnepi évadban június 4. és 11. között rendezik meg a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt.

Huszonöt ország fiataljai mérhetik össze tudásukat a 9500 euró összdíjazásért, valamint a számos különdíjért. Június 4-től közel 60 pályakezdő és zeneakadémiai hallgató látogat el Flesch Károly szülővárosába, hogy megmérettesse magát és koncertet adjon a rangos zsűri előtt.

A versenyt élőben lehet követni június 4. és 11. között Mosonmagyaróváron, a Flesch Központban, az ünnepélyes megnyitó, az elő-, közép- és a döntő versenyprogram és a gálaműsor egyaránt ingyenesen látogathatók, de ez utóbbi regisztrációhoz kötött. Június 4-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a verseny: a nyitókoncerten Haydn, Mozart és Britten művei csendülnek fel a Győri Egyetemi Zenekar tolmácsolásában, Julia Turnovsky közreműködésével, Ménesi Gergely vezényletével.

Az elődöntő programja június 7-ig tart. Június 8-án a középdöntősöket hallgathatja meg a közönség. Június 9-e versenyszüneti nap, amelynek keretében délelőtt közös sétát szervez az alapítvány Flesch Károly síremlékéhez, az izraelita temetőbe, majd a szülőházához. A délután folyamán a zsűri által vezetett mesterkurzusokon, tematikus előadáson vehetnek részt az érdeklődők. Június 10-én következik a döntő a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével, majd 11-én nagyszabású gálaműsorral zárják az ünnepi évfordulót. A zárókoncerten közreműködnek a verseny díjazottjai, akiket szintén a Savaria Szimfonikus Zenekar kísér majd. Az esten Kovács László vezényel, a koncertet élőben közvetíti a Bartók Rádió.

A 2023-as esemény zsűrielnöke Ábrahám Márta hegedűművész, kamaraművész, tanár, Bach-kutató, az Ábrahám Consort régizene együttes koncertmestere és művészeti vezetője, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A zsűri munkájában részt vesz Szilvay Réka, Hagai Shaham és Kirill Troussov hegedűművész. A versenykiírás egyik fontos eleme, hogy kötelező modern darabot is játszani. Az idei versenyművet a zsűri egyik magyar tagja, Horváth Balázs komponálta.