1964. augusztus 4-én, két nappal az első akciót követően, újabb támadás érte a Tonkini-öbölben állomásozó amerikai hadihajókat. Lyndon Johnson, az Egyesült Államok akkori elnöke és nemzetbiztonsági tanácsadója, Robert MacNamara azonnal kiadták a parancsot a légierőnek a megtorló hadműveletekre. Három nap múlva a Kongresszus is hitelesnek értékelte az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) jelentéseit mindkét támadásról. A döntés felhatalmazást és egyben igazolást jelentett az elnök számára a térségben való katonai jelenlét erőteljes növelésére.
A két NSA-jelentés tartalma a következő volt: augusztus 2-án három észak-vietnámi üzemanyagszállító hajó megtámadott egy amerikai felségjelzésű rombolót; (komolyabb sérülés, látványos kár nem keletkezett.) két nappal később, augusztus 4-én, egy ködös éjszakán több amerikai hajó jelentette, hogy valószínűleg észak-vietnámi hajók tüzeltek rájuk, bár mindez nem biztos, mivel semmilyen látható bizonyítékuk nincs, amivel alátámaszthatnák az állításukat.
Annak ellenére, hogy a második jelentés gyakorlatilag egyetlen bizonyítható állítást sem tartalmazott, az NSA mégis kijelentette: a támadás megtörtént, Hanoi másodjára alkalmazott szándékos agressziót Amerika ellen. A szervezet továbbította a jelentéseket Washingtonba, a Pentagonnak és a Fehér Háznak. Az elnök reakciója és a háború további alakulása ismeretes.
Matthew Aid, a hírszerzési ügyek elismert, független szakértője most azt állítja: az NSA hivatalnokai tökéletesen tisztában voltak az általuk továbbított második jelentés hamis tartalmával, azaz pontosan tudták, hogy a kulcsfontosságú bizonyítékként kezelt augusztus 4-i támadás soha nem történt meg.
Aid, aki a múlt héten jelentkezett megdöbbentő kijelentésével, elismeri, hogy a vietnámi háborút kutató történészek számára a félrevezetés eddig is nyilvánvaló volt. A Hivatal azonban mélyen hallgatott a történtekről. Sőt, az NSA igazgatóhelyettese idén augusztusban hivatalosan is blokkolta az információ nyilvánosságra hozatalát. Az ügy kipattanása persze azonnal állásfoglalásra késztette a szervezet munkatársait, akik hivatalos nyilatkozatban indokolták a döntést. Eszerint, a közléssel maguk is maximum november közepéig vártak volna, addig is csupán azért, hogy a kellő pillanatban viszont minden fontos összefüggést biztosítva juttassák el a hírt a nyilvánosságnak.
A szakértő meglátása szerint a döntés oka nyilvánvaló és kényes aktuálpolitikai kérdésekkel áll kapcsolatban. A napokban is heves viták övezik a kérdés, vajon a Fehér Ház manipulálta -e a most zajló iraki háború kitörése előtt a hírszerzést abból a célból, hogy a tőlük kapott hírekre támaszkodva az ésszerűség látszatát keltse a következő lépések számára. Mint az a jelenlegi hírekből tudható, az USA, iraki invánzióját - a vietnámi esethez hasonlóan - szintén "zavaros" hírszerzési információkra alapozva indította meg, (lásd a tömegpusztító fegyverek létezéséről szóló híreket) ezekkel támasztva alá a lépés helyességét. Alapvetően tehát attól lehet tartani, hogy az amerikai társadalom, amely anno néhány éven belül egyértelműen ellenezte Amerika katonai jelenlétét a vietnámi térségben, most, ha az igazság kitudódik, meglátja a két esemény közötti párhuzamot, és megvonja támogatását a regnáló kormánytól.
A leleplezés további találgatásokra is lehetőséget ad. Robert Schulzinger, a vietnámi háború történetének szakértője arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon mennyit tudott a valóságról maga Johnson és MacNamara. A történész szerint a most megismert tény a hozzáértők számára csupán azon változtat, hogy negyvenegy év múlva végre fény derülhet a titokra: ki tudott a második jelentés hazugságáról. A sokat hangoztatott tréfa ellenére, amely az NSA kezdőbetűinek a Sose Mondj Semmit (Never Say Anything) jelentést tulajdonítja, Matthew Aid meglepetését fejezte ki a médiának. Azt mondja, a tudatos ferdítés, az évtizedeken át húzódó titoktartás és a valóság felfedésének megakadályozása mindezekkel együtt is igen ritka eset a történelemben.
