Hamisított Himmler-könyvet reklámoznak a briteknek

Kultpol

A Martin Allen történész által írt Himmler's Secret War c. könyvről -  - nemrég derült ki, hogy állításai egy része koholt dokumentumokon alapult. A könyv azonban ennek ellenére sem került ki a könyvesboltokból Angliában, sőt a .

Allen és a Chrysalis Kiadó elmondása szerint a Daily Telegraph vizsgálata és a botrány kirobbanása idején először visszavonták volna a könyvet a boltok polcairól, ám a kiadó javaslatára nem változtattak az eladási stratégián. "Ha megválaszolják a dokumentumokra vonatkozó kérdéseket, majd meglátjuk mit teszünk. A könyvek azonban addig ott maradnak a polcokon" - mondta Jeremy Robson, a kiadó vezetője. Mivel Allen több hasonló elméletet is felvonultat könyvében, így nem véletlen, ha többi állítását is hamar megkérdőjelezték, főleg, hogy már nem hajlandó nyilatkozni a sajtó kérdéseire.

Richard Ingrams - az Allen könyvében a Himmler-gyilkosságot elkövető titkos ügynök fia - szerint a könyv folytatódó árusítása "szégyen és kegyetlen becsmérlés az apám ellen". A korszak vezető történészeként számontartott, és Winston Churchill életrajzírójaként is ismert Andrew Roberts szerint "a kiadó viselkedése szégyenteljes".