A Hamlet áll fókuszban a Shakespeare Fesztiválon

Egyéb


shakespeare_fesztival_a_gyulai_varszinhazban1_250x250.png
Fotó: vers.hu

A fesztivál első napján, július 4-én Shakespeare ? Képeslap szonettek címmel  nyílik meg Porpáczy Zoltán kiállítása. A tárlat díjtalanul látható egészen a zárásig, július 15-éig. Az idei Shakespeare Fesztivál színpadi produkcióit a Szonettek nyitja, Mándy Ildikó Társulatának előadásában. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával közös produkcióban mutatja be július 5-én az Új Hamletet Bocsárdi László rendezésében. 

 

Ezenkívül még két Hamlet várja a közönséget idén: az egyik  a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves színművész osztályának vizsgaelőadása,  Zsótér Sándor rendezésében. Emellett fellép a Miskolci Nemzeti Színház társulata is: ők a Hamlet Kiss Csaba rendező irányításával állították színpadra.

Shakespeare Makrancos Katája - A hárpia megzabolázása  a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával érkezik, Sorin Militaru rendezésében.  Az előadásban a román színházi nyelv jellegzetes látvány-, mozgás- és ízlésvilága találkozik a magyar színházi hagyománnyal: izgalmas Shakespeare-értelmezés, amelynek lényeges alkotóeleme a Nádasdy Ádám-féle zamatos fordítás is: utóbbi több díjat is nyert a kisvárdai fesztiválon.  A költő-műfordító egy beszélgetés kapcsán mesél a Shakespeare-szövegek magyar nyelvre való átültetéséről.

 

 A IX. Shakespeare Fesztiválra világhírű produkciók is érkeznek. Nagy nemzetközi sikert ért el az utóbbi években a Song of the Goat Theatre lengyel-angol társulat, Európa egyik leginnovatívabb együttese. Egyedi hangvételükkel meghódították a fesztiválok közönségét. A társulatot 1996-ban alapított Grzegorz Bral rendező és Anna Zubryczki színésznő. Előadásaikban nagyon fontos szerepe van a különleges színészi játék mellett a zenének, az éneknek, a ritmusnak. Gyulán a Lear dalai című produkciójukat mutatják be, amely Shakespeare drámáján alapul. A produkció premierje 2012 nyarán, Edinburghban volt, ahol három fontos díjat nyertek el.

Szenzációnak ígérkezik a 2012-es londoni Globe Világfesztivál legjobb produkciója, egyben Nagy- Britanniában az év színházi eseményének választott Szeget szeggel, Jurij Butuszov rendezésében a moszkvai Vahtangov Színház előadásában.

 

A közönség emellett összeállítást láthat Shakespeare szövegeiből Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő címmel, amelyet Emil Boroghina román színész ad elő, aki egyben a Craiovai Shakespeare Fesztivál művészeti vezetője. Steven Berkoff világhírű  angol színész egyszemélyes előadása Shakespeare neves ármánykodóiról szól. Ezzel a produkcióval Berkoff nagy sikert él el a világ fontos fesztiváljain, New Yorkban  és a londoni West-Enden is.

 

Két kontratenor: Birta Gábor és az angol Nicholas Clapton Shakespeare szövegeire írt Purcell, Liszt, Haydn, Schubert dalokat fog énekelni, Balog József zongorakíséretével. A W.H. együttes korábbi sikerük folytatásaként  Shakespeare szonetteket és dalokat adnak elő most megjelent második lemezükről. A Márkos Albert vezette együttestől a jazz, a kortárs zene, a modern zene, az ének sajátos műfajában előadott produkcióra számíthat a nagyérdemű.  A zene és Shakespeare találkozása a belga jazzénekesnő Caroll Vanwelden  szonettekből álló koncertje is.  

A tíz nap alatt világhírű filmeket is láthatnak az előadásokhoz kötődően, és érdemes a konferencián is részt venni, ez alkalommal Lenni vagy nem lenni ? Shakespeare monológok témakörben folyik majd a beszélgetés.