shutterstock_2190002221.jpg

Händel műveivel készülnek a zene világnapjára Pannonhalmán

Az egyik legismertebb barokk mester, Georg Friedrich Händel orgonaversenyeivel tiszteleg a Pannonhalmi Főapátság a zene világnapja előtt. A jeles nap alkalmából október 3-án Kiss Zsolt orgonaművész és a Pulzus Vonósnégyes ad koncertet a pannonhalmi Boldogasszony-kápolnában.

A hangversenyen felcsendülő darabokkal háromszáz éve még az oratóriumi előadásai szüneteit töltötte ki Händel, ezúttal azonban a teljes koncert programját adják a művek. A hangverseny előtt ingyenes kurátori vezetést tartanak a főapátság idei időszaki kiállításán, az Ösvények és átjárók című tárlaton.

Georg Friedrich Händel orgonaversenyei különleges helyet foglalnak el a barokk hangszeres koncertirodalomban. A szerző első orgonaversenyei 1735 körül születtek, és a nagy sikerű oratóriumi előadásaihoz kötődtek. Ezeken az esteken ugyanis a barokk mester a szünetekre komponált, improvizatív részeket is tartalmazó, virtuóz orgonadarabokkal szórakoztatta a közönséget, ezzel pedig új műfajt teremtett.

A mostani koncerten négy orgonaversenye hangzik el, melyek mindegyike más-más hangulatot idéz meg. Az elsőként felcsendülő F-dúr orgonaverseny Op. 4 No. 4 HWV 292 ünnepélyességét a g-moll orgonaverseny Op. 4 No. 1 HWV 289 bensőségesebb és komorabb hangvétele váltja. Majd a B-dúr orgonaverseny Op. 7 No. 3 HWV 308 különleges szerkezetével és táncos fináléjával gyönyörködteti a zenekedvelőket, míg végül az estet az F-dúr orgonaverseny Op. 4 No. 5 HWV 293 zárja, amelynek III. Alla siciliana tételére gyakran utalnak úgy, hogy pasztorális szépségű.

A barokk művek a kimondottan a Boldogasszony-kápolnába készült 1820-as barokk orgonán szólalnak meg, amelyet 2023-ra eredeti állapotába állítottak vissza. A hangszert Kiss Zsolt orgonaművész, a pannonhalmi Szent Márton-bazilika karnagya szólaltatja meg. A koncerten Kiss Zsolt mellett az 1999-ben Lisszabonban alakult Pulzus Vonósnégyes lép fel, amely első hangversenyeit Portugáliában, majd hazatérve Magyarországon tartotta. A Lesták-Bedő Eszter és Sipos Gábor hegedű-, Rajncsák István mélyhegedű- és Kousay H. Mahdi gordonkaművészekből álló formáció mára a magyar koncertélet jelentős tényezőjévé vált.

A hangverseny előtt 17 órától kurátori vezetésre várják az érdeklődőket a főapátság idei évadára létrehozott Ösvények és átjárók című időszaki kiállításra. A 2025-ös Kert kulturális évad tárlata egyaránt támaszkodik a monostorkert történetére és a kert – korszakokon át állandó és mégis folyamatosan alakuló – szimbolikus értelmezéseire. A kiállítás résztvevői a kert metaforáján keresztül reflektálnak a jelen égetően fontos társadalmi és ökológiai kérdéseire és a spiritualitáshoz való viszonyunkra. A hét kortárs művész alkotásait a monostor kincseiből álló válogatás egészíti ki.

Kiss Zsolt orgonaművész és a Pulzus Vonósnégyes hangversenyére itt válthatók jegyek.