Nyolcadik alkalommal írta ki az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadói alprogramjának pályázatát. Idén is mentori programot, szakmai támogatást, illetve 2,5 millió forintot nyerhetnek el a pályázók.

Sikeres pályázás után a kiválasztott induló és kezdő
előadók, zenekarok hang- és képfelvétel elkészítésére, turnék és fellépések,
valamint ezek kommunikációjának megvalósítására fordíthatják az összeget, amely
idénre félmillió forinttal emelkedett.

Az alprogram az anyagi támogatás mellett egész éves közös
munkát, fejlődési lehetőséget, képzéseket és mentori együttműködést jelent. A
zenekarok számára a támogatott időszak egy könnyűzenei életpálya első lépcsője,
amely az artisztikus karrier és a tudatos alkotói munka alapja lehet.

A 2014-ben indult Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) program induló előadói alprogram elbírálása többlépcsős rendszerben történik, a pályázóknak szakmai zsűri előtt kell bemutatkozniuk.

Az elnyerhető összeg 2,5 millió forintra emelése mellett az is változás az előző év kiírásához képest, hogy a Hangfoglaló Kollégium az idei felhívásában már nem köti a jelentkezést magyar nyelvű dalhoz. Ugyanakkor továbbra is olyan, pályájuk elején járó zenekarok és énekesek jelentkezését várják, akiknek eddig legfeljebb egy, nem szerzői kiadású lemezük jelent meg, az elmúlt 18 hónapban maximum húsz koncertjük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket az előző másfél évben ötnél többször játszottak országos rádiók.

A pályázatnak továbbra sem célja tribute jellegű produkciók és korábbi, befutott zenekarok tagjaiból alakult új együttesek, illetve élőben megszólaló hangszerek nélkül dolgozó előadók finanszírozása. Ugyancsak korlátozottan pályázhatnak a Hangfoglaló induló előadói alprogramjában a korábbi években valamilyen formában már támogatott előadók és zenekari tagokból alakult új formációk.

Az eddigi években összesen 187 zenekart támogatott a Hangfoglaló program, amelyek között a legismertebb előadóvá a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company vált, de itt mutatkozott be az Apey, a Platon Karataev, a Belau és a Mörk is. A Hangfoglaló program legújabb generációs zenekarai között van a Carson Coma, Deva, iamyank vagy a Mordái is.

Az idei pályázatot szeptember 30-án éjfélig lehet benyújtani az NKA felületén.

Forrás: Hangfoglaló program

A nyitóképen Deva. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu