Harci gépek veszik körbe az Emlékpontot

Bárki beleülhet az Emlékpont elé vezényelt félelmetes hírű és kinézetű BTR-80 páncélozott harcjárműbe. A kisebb stressztűrő képességgel rendelkező érdeklődők szemügyre vehetik a hadsereg szállítóeszközeit, terepjáróit; a katonai gondolkodás iránt nyitottabb polgárok pedig közvetlen közelről, avatott szakemberek közreműködésével tekinthetik meg, milyen kézifegyvereket és híradástechnikai eszközöket használnak manapság a magyar honvédek szerte a világban. Akik úgy gondolják, hogy számukra az igazi katonai járművek túl nagyok, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete által rendszeresített tankokat, repülőket bemutató makett-kiállításon kicsiben nézhetik meg a harcászati csodákat.  
 
 
A gyerekek a nap folyamán Grippen harci repülőket hajtogathatnak és óriási puzzle-t rakhatnak ki a NATO-ról. A Misszióban jártunk című tárlaton pedig a Magyar Hadsereg külszolgálati tevékenységét bemutató fotókkal, dokumentumokkal ismerkedhetnek a katonai nyílt nap látogatói.  
 
A 60 éves NATO-ról szóló tudományos ülést dr. Lázár János polgármester, a Magyar Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke, az egész napos rendezvény fővédnöke nyitja meg. Kun Miklós történész, a Kremlinológiai Intézet vezetője a katonai szervezet előzményeiről tart előadást, Borhi László, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa arról beszél, hogy Kelet-Európa milyen helyet töltött be 1945 és 1989 között az amerikai külpolitikában. Szemerkényi Réka biztonságpolitikai szakértő, a Kremlinológiai Intézet munkatársa azt elemzi, hogy miként változott a NATO szerepe a hidegháború után. Hautzinger Gyula, a Norfolkban szolgált első magyar NATO-ezredes katonai elemzőként tart korreferátumot, Endresz Ernő ezredes-politológus a magyar NATO-tagság tapasztalatairól beszél.