Harcos, feleség, anya

Képző

A termeken Válóczi Róbert, a kiállítás kurátora kísért minket, részletesen ismertevte a kiállítás koncepcióját és bemutatva a legfontosabb tárgyakat, emellett rengeteg történeti és társadalmi háttérinformációt is megosztott velünk, így komplex képet kaphattunk az indiai nők helyzetéről is.

 


devi_kultusz_r_600x468.png
Az istennő különböző szerepei a kiállításon saját termet kaptak

Az első terem az istennő anyai arcával foglalkozik. Sok terrakotta termékenységi szobrocskát csodálhatunk meg, ezek az Indus-völgyi civilizáció sajátjai voltak. Arról tanúskodnak, hogy a fénykorát Kr. e. 2500 és Kr. e. 1700 között élő kultúrában kiemelt szerep jutott az anyáknak. Dévi alakja azonban csak később alakult ki, ugyanis a Kr. e. 2. évezredben beáramló indoárja népcsoport vallása inkább férfiközpontú volt. Az ő kultúrájukat kevés fennmaradt himnuszukból és a szobraikból lehet visszakövetkeztetni. Ez utóbbiból kettőt is megtekinthetünk a kiállításon. E terem legérdekesebb műtárgya mégis Abhisék Szingh kortárs képzőművész nagy méretű festménye, amelyet egy performansz keretében készített el a kiállítás számára.

A kurátor felhívta a figyelmünket a padlón szereplő szvasztika szimbólumra, kiemelve, hogy egy jelkép jelentése mennyit változhat, ha más kultúrába kerül át. (A szvasztikát sarkára állítva Hitler tette meg a német náci mozgalom jelképévé.)

 

A következő terem tematikája az istennő mint szerető és a női szépség. A terembe vezető fal Visnu isten alászállásainak képi ábrázolásait tartalmazza. Továbbhaladva láthatjuk a Krisnu és Rádhá szerelmi kapcsolatát illusztráló műveket. A Krisnu által elcsábított Rádhá férjes asszony volt, de képes volt feladni a férje iránti hűségét az isten iránti szeretetért. Míg az istennők esetében a szexualitás nyílt ábrázolása teljesen elfogadott, addig a földi világban a női szépség helye a privát szféra. Ezt jelképezi a kiállításba épített ház is, amelynek ablakos oldalán lehet meglesni az odaállított női szobrokat.


szobor_indiai_no_res_600x601.png
Ez a szobor a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Jankay-gyűjteményéből való

 

A hűséges feleség alakja áll a harmadik terem fókuszában. Nagyon izgalmas a terem közepére állított esküvői sátor, amelynek hátterében megtekinthetjük az egyes régiók eltérő menyasszonyi viseleteit. Ma már hagyományosan az elrendezett házasságok a jellemzőek, régen azonban sokkal inkább az volt a megszokott, hogy a nő választott magának férjet, aki általában egy próbát kiállt férfi volt. Erről tanúskodnak a terem falain látható Rámajána-ábrázolások és a kézzel festett Madhubaní-festmények is, amelyek az ideális feleségként számontartott Szíta hányattatásait mutatják be. De világossá vált az is, hogy a nőnek ? legyen eposzi hősnő vagy földi halandó ? feleségként odaadóan és hűségesen kell szolgálnia férjét.

 

A kiállítás utolsó része a harcos istennőt és nőt mutatja be. Itt Durgá és Káli ábrázolásaival találkozunk: megtudhatjuk, hogy az istennő ezen megtestesülései már nincsenek tekintettel a társadalomban rögzült nemi szerepekre és férfiaktól elvárt tetteket hajtanak végre. A terem érdekessége a falon futó két vetítés: egyiken Durgá és Káli ábrázolásait látjuk, a másikon pedig olyan nőket, akik valamiképpen kiléptek a hagyományos női szerepekből. Ezeken a felvételeken találkozhatunk azokkal az átlagos indiai nőkkel is, akik a mindennapok harcosai, hiszen ? ahogy a kurátor is rámutatott ? ők is küzdenek önmaguk, családjuk és a társadalom fennmaradásáért.

A január 6-ig látogatható tárlatot nemcsak azért érdemes megnézni, mert kivételes tárgyanyagot vonultat fel, de azért is, mert nagyszerűen állítja párhuzamba a legősibb korok vallásos kultuszait korunk társadalmi berendezkedésével, nőképével.
Kocsis Katica
Fotók: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum