A távol-keleti országban a II. világháborús japán megszállás után, 1945. szeptember 2-án kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amelynek Ho Chi Minh lett az elnöke. Szeptember 23-án a francia csapatok ismét megszállták Saigont, majd 1946 decemberében kitört az első indokínai háború, melynek során a franciák 1949-ben Bao Dai császárt állították a megszállt déli területek élére. A VDK csapatai szovjet és kínai támogatással (amelyet a későbbi szovjet-kínai viszály a konfliktus további szakaszaiban ugyan befolyásolt, de a két szocialista nagyhatalom valamelyikére, időnként mindkettőre a VDK bizton számíthatott) hét hadjáratot vezettek a megszállók ellen. A népi hadsereg, a Viet Minh egységei 1954. május 7-én döntő győzelmet arattak Dien Bien Phunál. A franciák 16 ezer embert vesztettek, a francia gyarmati hatalom végleg vereséget szenvedett Indokínában.
 |
|
Plakátok a harmincéves évfordulón Saigonban. |
1954 júliusában Genfben Franciaország aláírta az Indokína-szerződést, amelyben elismerte Vietnam függetlenségét, az indokínai államok szuverenitását és megkötötték a békét. A 17. északi szélességi foknál demarkációs vonalat hoztak létre, az országot ideiglenesen kettéosztották a kommunista vezetésű északra és a Bao Dai által kormányzott délre. A szerződés alapján 1956-ig választásokat kellett volna tartani és egyesíteni a két országrészt. Ezt azonban a délen mind nagyobb befolyást szerző Egyesült Államok megakadályozta, s Dél-Vietnamban kikiáltották a köztársaságot, amelynek élére Ngo Dinh Diem került. 1960-ban megalakult a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front (DNFF), amely 1961 közepén megkezdte a partizánharcot Diem rendszere ellen. A déli elnököt 1963-ban meggyilkolták, s ezután számos vezető váltotta egymást a Saigonban, 1965-től Ky tábornok, majd 1967-től Nguyen Van Thieu lett az államfő.
