shutterstock_423364636.jpg

Harminc országból több mint száz hallgató ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával Debrecenben

A Debreceni Nyári Egyetem az ország legrégebbi, 1927-ben alapított ilyen jellegű oktatási programja. Idén először Kelet-Európával is foglalkozó kurzus is indul.

Mára a nyári egyetem azontúl, hogy a magyar nyelvtanulás, a tudományos és kulturális ismeretek átadásának fóruma, kitűnő lehetőség arra, hogy a világ különböző részeiből érkezett hallgatók megismerkedjenek Debrecennel, illetve, hogy a város megismertesse magát a világgal – mutatott rá a város alpolgármestere, Puskás István.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem (DE) tudományos rektorhelyettese azt mondta, a nyári egyetem egyfajta kapocs a határon túli magyarsággal. Példaként említette, hogy az amerikai magyar közösségek rendszeresen küldenek hallgatókat a nyári kurzusra. Csatár Péter, a DE Bölcsészettudományi Kar stratégiai és gazdasági dékánhelyettese hozzátette: jelentős számú külföldi hallgató tanul magyar nyelvet alap- és mesterszakon  a karon, munkájuk számos területen kapcsolódik a nyári egyetemhez.

Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója jelezte: a hagyományos magyar nyelv és kultúra kurzus mellett a magyar történelemmel is megismerkedhetnek a hallgatók angol nyelven. Most első alkalommal olyan kurzust is indítanak, amely nemcsak Magyarországgal, hanem tágabb környezetével, Kelet-Európával is foglalkozik. Beszámolója szerint 30 országból 106 diák érkezett a július 22-étől augusztus 16-áig tartó nyári egyetemre, a legidősebb hallgató 85 éves, a legfiatalabb 15 esztendős. Idén először lesz a kurzuson filippínó és botswanai hallgató, 62-en európai országokból, 26-an az Amerikai Egyesült Államokból, 11-en Ázsiából érkeztek. Szaffkó Péter szerint évek óta tartó tendencia, hogy növekszik a másod- vagy harmadgenerációs magyar résztvevők száma a nyári egyetemen.

A tanulás mellett többek között folklóresteket, hortobágyi kirándulást, esti debreceni városnézést, a Református Kollégiumba múzeumi sétát, házi kenyérsütést szerveznek a résztvevőknek.

Ez is érdekelheti

1100 éve Európában, 20 éve az Unióban címmel kulturális programsorozat indul

Mi, magyarok büszke nemzet vagyunk, ami egyszerre kiváltság és felelősség. Ezt az identitást a kultúránkkal tudjuk erősíteni és közösségekben élhetjük meg – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Sopronban, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat bejelentéséhez és a Mi, magyarok aloldal elindulásához kapcsolódva.

Hankó Balázs: a kultúra identitást megőrző és erősítő szerepéért kell tenni

A kultúra identitást megőrző és erősítő szerepéért további előrelépéseket kell tennünk - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Nemzeti Kulturális Tanács ülését követő szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Magyar Rektori Konferencia: egyre jobban teljesítenek a hazai egyetemek a QS nemzetközi ranglistáin

Összesen 17 magyar egyetem szerepel az egyik legnevesebb felsőoktatási minősítő szervezet, a Quacquarelli Symonds (QS) idén megjelent ranglistáin – adta hírül a Kulturális és Innovációs minisztérium közleménye. Mint írják, a legfrissebb, július 10-én közzétett európai rangsorra 15 intézmény került fel, amelyek közül nyolc jelentősen javított tavalyi pozícióján.

Hankó Balázs: Vonzó egyetemek, sikeres fiatalok és erős nemzet a cél

Vonzó egyetemek, sikeres fiatalok és erős nemzet a cél – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter szerdán Sukorón, a 48. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) megnyitóján.