magyar kultúra
Tudtad? Nietzsche megzenésítette a legendás magyar költő verseit
Melyik 19. századi magyar zeneszerzőnk volt kora első nemzetközi szintű rajongást kiváltó „rocksztárja”, és melyik legendás magyar költő verseit formálta dallá a német filozófus, Friedrich Nietzsche? Következő Kultúrsokk-listánkból kiderül!
Több mint százhatvan program valósult meg a magyar–török kulturális évadban
A magyar–török kulturális évad keretében Magyarország több mint 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában, mintegy hatvan intézmény részvételével – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a program budapesti zárórendezvényén mondott beszédében csütörtökön a Nemzeti Színházban.
Harminc országból több mint száz hallgató ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával Debrecenben
A Debreceni Nyári Egyetem az ország legrégebbi, 1927-ben alapított ilyen jellegű oktatási programja. Idén először Kelet-Európával is foglalkozó kurzus is indul.
Ezrek vettek részt a washingtoni magyar programokon
Több ezer látogató vett részt a magyar nagykövetség nyílt napján Washingtonban szombaton, amikor megnyíltak az európai uniós külképviseletek az amerikai látogatók előtt.
Mai magyar irodalom a Lipcsei Könyvvásáron
A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében Magyarország négy programmal és nemzeti standdal vesz részt a március 21. és 24. között zajló 2024-es Lipcsei Könyvvásáron.
Megnyílt az Ausztráliai Magyar Kulturális Találkozó
Magyar művészek és a magyar kormány képviselőjének részvételével csütörtökön Gold Coaston megnyílt az Ausztráliai Magyar Kulturális Találkozó.
Új csatorna indul Magyar Kultúra podcastok néven
Magyar Kultúra néven új podcast csatornát indít a Petőfi Media Group a Petőfi Kulturális Ügynökség közreműködésével. A csatorna két podcast sorozattal indul, melyet továbbiak követnek majd.
„A magyar jövő a kultúra innovációján és az innovációs kultúra elterjedésén múlik”
A magyar jövő a kultúra innovációjának és az innovációs kultúra elterjedésén múlik, ezért jött létre a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) – jelentette ki Csák János tárcavezető szerdán Budapesten.
Közös kincsünk a nemzeti kultúránk
Közös kincsnek nevezte a magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Rákóczi Szövetség külhoni régióból érkező középiskolás fiatalok számára rendezett színjátszó táborának záróeseményén hétfőn, Székesfehérváron.
Eltérő szemszög
Tibet kutyái, a nejlonzacskówestern, a lumbágó és a család is szóba került a Petőfi Kulturális Ügynökség taliándörögdi udvarában egymásba gördülő barátságos irodalmi beszélgetéseken. A Művészetek Völgyében bemutatkozott a KMI12 és a Magyar Kultúra című lap, miközben olykor egy elszabadult frizbi hasított át a tájon.
Magyar Kultúra néven új kulturális magazin indul
Kortársak közelről – ez a mottója az új, havi megjelenésű, igényes kivitelezésű kulturális-művészeti folyóiratnak, a Magyar Kultúra lapnak.
EMMI: 2020-ban még több pénz jut kultúrára
2019-ben 453 milliárd forintot szánt a kultúrára a kormány, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot.
Színházak, artisták, a magyar cirkuszművészet jövője
Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a munkájáról, a magyar kultúráról, a cirkuszművészet megújításáról is beszélt.
Kárpátaljára gördül a KultúrKaraván
A János vitézzel induló programsorozat célja, hogy az elkövetkező években megismertesse Kárpátalján a magyar nemzeti magaskultúrát.