Közös kincsnek nevezte a magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Rákóczi Szövetség külhoni régióból érkező középiskolás fiatalok számára rendezett színjátszó táborának záróeseményén hétfőn, Székesfehérváron.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: 1100 év magyar történelme van a Kárpát-medencében. Ez alatt számtalan népcsoport felbukkant és eltűnt itt, nekünk mégis megvan a saját történelmünk, mítoszaink, legendáink, irodalmi alkotásaink, amelyekre büszkék lehetünk – tette hozzá. Kiemelte: az elmúlt évtizedben 185 százalékkal nőttek a kultúrára fordított költségvetési források Magyarországon.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere azt mondta, hogy a fiatalok a leghitelesebb helyen idézhették meg a magyar történelmet, hiszen a városban koronázták az ország királyait ötszáz éven át. A polgármester reményét fejezte ki, hogy folytatódik az együttműködés a Rákóczi Szövetség, a Vörösmarty Színház és az önkormányzat között.

Vargha Tamás, a térség országgyűlési képviselője rámutatott: a fiatalok a táborban és az ott létrehozott koronázási előadásukkal összekötötték a történelmi örökséget a székesfehérvári színjátszási hagyományokkal.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta: negyedszer rendezték meg a színjátszó tábort Székesfehérváron, idén több mint húsz fiatal részvételével. Hozzátette: a szövetség táboraiban összesen több mint ötezren vesznek részt idén. Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója arról beszélt, hogy a tábor résztvevői is hozzájárulnak a magyar hagyományok továbbviteléhez.

A Rákóczi Szövetség korábbi tájékoztatása szerint a székesfehérvári színjátszótáborba középiskolás fiatalok érkeztek valamennyi külhoni régióból. A résztvevők betekinthettek a kulisszák mögé, és részeseivé váltak a színházi próbáknak, majd egy közönség előtti bemutatóval zárták a tábort.

Nyitókép: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára beszédet mond a Rákóczi Szövetség IV. Kárpát-medencei Színjátszó Tábora székesfehérvári záró rendezvényén 2021. augusztus 16-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás