Három veszprémi előadás a Nyári Fesztiválon

Egyéb

A Városmajori Színpadon két, a Margitszigetin egy programot nyújtanak, egyedülálló, hogy egy színház ekkora szerepet kapjon a Budapesti Nyári Fesztiválon. Minek köszönhető ez a kitüntetett figyelem?Bán Teodóra igazgató ebben az évben a Veszprémi Petőfi Színházat választotta a nyári program fő vendégének, így több darabbal is szerepelhetünk Budapesten. Heltay Jenő Tündérlaki lányok című darabját június 20-án adtuk, Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékát pedig július 2-án adjuk elő a Városmajorban. Ezt követően, július 12-én és 14-én mutatjuk be az Oliver!-t a Margitszigeten. Mi keltette fel a szervezők figyelmét?Az előző évadban ünnepelte a társulat fennállásának 50. évfordulóját, amelyet követően az 51. évadra magyar évadot hirdettünk. Erre Bán Teodórát is meghívtuk, akivel személyesen is jó a kapcsolatom. Nagyon jókat szoktunk beszélgetni a szakmáról és egyéb kérdésekről. Tetszett neki a magyar évad ötlete ? ebből hívott meg kettőt a nyári programba. Kakukktojásnak számít ugyanakkor a programunkban az Oliver!, melyet részben Dickens születésének 200. évfordulója miatt, részben pedig azért mutattunk be, hogy lehetőséget nyújtsunk a veszprémi gyerekeknek a színjátszásra. A meghívás egy nagyobb vendégjátéksorozatba illeszkedik, darabjaink ugyanis több magyarországi helyszínre is meghívást kaptak ? csupa olyan nevek szerepelnek ezek készítői, színészei között, akik ismertek az egész országban.

Milyen sorozatról van szó, hova látogat még el a veszprémi színház?Megyünk Békéscsabára, Tihanyba és háromszor szeptemberben Budapestre az Adáshibával, Szarvasra a Csókos asszonnyal, Ajkára a Tündérlaki lányokkal, Balatonfüredre a Jeanne D?Arc-kal. Egy új tanulmány szerint a Veszprémi Petőfi Színház a nem a székhelyen játszott bemutatóival az élmezőnyben szerepel az országos listán. Ez nyilván adódik a színház múltjából is, hiszen megyei színházként korábban is sokat tájolt a társulat, ma pedig szívesen fogadják repertoárunk darabjait mindenütt az országban. Már ősszel elindultak a tárgyalások arról, hogy mely meghívásnak tudunk eleget tenni. A magyar évadnak vége. Mi követi a sorban?A következő egy klasszikus évad lesz. Miroslav Krleža Agóniáját például már bemutattuk a Játékszínben, hamarosan pedig vendégjátszunk vele Zágrábban ahol a szerző 120. születésnapját ünnepelik július 7-én. Közben egy Rossini operát is készítünk a Soproni Petőfi Színházzal koprodukcióban, ennek az előbemutatója Sopronban van júniusban. Számos egyéb darab előkészületei mellett a nyáron tartunk még egy kortárstánc- és egy színházi kurzust gyerekeknek és középiskolásoknak, ezután adjuk csak ki a szabadságokat. Erős évad zárult le.Hatalmas eredmény, hogy nem csökkent a jegyeladások száma, legfeljebb az arányok változtak az egyes korosztályok között. Több mint 16 ezer bérletet adtunk el, egy bérlet öt előadást foglal magába, amivel gyakorlatilag sikerült fenntartani az előző évad eredményeit. Takács Erzsébet