Sok dalszövegetekben tematizáljátok a szerelmi kapcsolatok nehézségét vagy válságát. Miért izgalmas ez a téma?
Az emberi párkapcsolat az egyik legősibb téma. Mindig is foglalkoztatta az emberiséget, és valószínűleg mindig is fogja, mivel mindenki átél ehhez köthető erős érzelmeket. De én sosem írtam tematikusan dalszöveget, inkább abban hiszek, hogy akkor vagyok hiteles, ha a témaválasztás csak úgy megtörténik velem.
Ezek a dalok leginkább a szerelem lehetetlenségét állítják. Szerinted a mai korban mi a legnagyobb akadálya a harmonikus párkapcsolatok megszületésének?
Nem hiszem, hogy a szerelem lehetetlen lenne, a dalok inkább csak egyes csalódásélmények lenyomatai. Számomra világos oka van annak, hogy nehezen maradunk meg egy partner mellett a mai világban. A régi időkben a párkapcsolat társadalmilag jól meghatározott mechanizmus szerint működött. Klasszikus monogám párkapcsolatokban élt mindenki, erre voltak az emberek szocializálva.
A ’60-as években elindult szexuális forradalom azonban mindent megváltoztatott. Világossá vált, hogy a régi idők dogmái nem fognak többé működni. Viszont a mesék, a filmek továbbra is azt az üzenetet közvetítik, hogy minden embernek van valahol egy igaz szerelme, a nagy ő, akivel csak találkoznunk kell, és onnantól automatikusan mindketten örökké boldogok leszünk, és nem akarunk majd többé senki mással lenni. Így mindenki görcsösen keresi ezt az egyetlen embert, majd minden újabb partnernél rájön, hogy ő sem az igazi, hiszen nem pont olyan, mint amilyennek elképzelte.
Nem létezik nagy ő? Vagy nagy ők léteznek?
Szerintem nem létezik olyan, hogy nagy ő, akiből csak egy van, és csak vele lehetünk boldogok. Viszont van sok ember, aki potenciális nagy ő számunkra. Ők nagyon sokfélék lehetnek, és talán csak annyi közös van bennük, hogy nagyon szeretsz velük lenni. Szóval inkább úgy gondolom, hogy vannak szerencsés összesodródások emberek között, olykor fellobban valamiféle szikra, miközben szellemileg, testileg és lelkileg is kapcsolódtok egymáshoz. Szerintem ez a három alappillér, ami szükséges ahhoz, hogy valakit nagy őnek nevezzünk.
Platón A lakoma művében az androgünöszökről, olyan, gömb alakú lényekről ír, akik fizikailag, szellemileg és lelkileg is hordozták a férfi és a női tulajdonságokat. „Erejük és bátorságuk szörnyű volt, gondolkodásuk nagyra törő”, aztán pedig, mivel az istenekkel is kikezdtek, Zeusz úgy döntött, hogy kettévágja őket. „Miután pedig az egységes természet kettéhasadt, mindegyiket a maga másik feléhez húzta a vágy, átkarolták egymást és összefonódtak, arra vágyva, hogy újra összenőjenek.”
Ha széthasított gömbök lennénk, akkor valóban mindenkinek csak egy másik fele létezhetne, hiszen nem lenne két gömb, ami pont ugyanúgy tört ketté. Szerencsére ez nem így van, túl kicsi lenne az esélye ugyanis, hogy megtaláljuk az egyetlen másik felünket. Szép analógia ez Platóntól, de szerintem másképp kell értelmezni ahhoz, hogy igaz is legyen.
„Megtalálhattam volna már, hogy ki bújik meg bennem.” A Keresem című számotokat hallgatva az merült fel bennem, hogy az emberek azért nem lelnek párra, mert önmagukat és a saját igényeiket sem ismerik igazán.
Az önismeret nagyon fontos a párkapcsolathoz, de ez nem egyenlő a tökéletességgel. Úgy gondolom, hogy amiatt is vonzódunk valakihez, ami belőlünk hiányzik. Az ember végtelenül tökéletlen. Nem simára csiszolt üveggolyó, hanem olyan, amin horpadások, repedések és hiányok vannak. Ezek a sérülések vagy hiányosságok azok, amikhez egy másik tökéletlen üveggolyó kapcsolódni tud. Aztán pedig együtt csiszolják egymást.
„Tükörképére formál, aki engem forral”?
Szerintem minél több időt töltünk el egy másik emberrel, annál inkább hozzá hasonlóvá válunk. A személyiségünket nagy mértékben befolyásolják a minket körülvevő emberek. Ezért is nagyon fontos megválogatni, hogy kivel töltünk el sok időt.
„Nincsen senki a tömegben, aki velem úszna a fellegekben.” Nem lehet, hogy azért nehéz párra lelni, mert túl nagyok lettek az elvárásaink, a párkapcsolatoktól ma már többet várunk, mint régen, és az emberek között is mindig valami különlegeset keresünk?
Megtanultuk a filmekből, hogy mindenképpen a különlegeset keressük, miközben azt is látnunk kell, hogy az emberek egyre inkább szürke masszává olvadnak össze: a fogyasztói társadalom megjelenése óta tömegemberekről beszélünk. Bár próbáljuk leplezni, és görcsösen különlegesnek beállítani magunkat, valójában egyre kevésbé vagyunk egyéniségek.
„A szerelemben akkor van részed, amikor mások téged nem akarnak?”
Most egészen rácsodálkozom arra, hogy ebben a dalban is utalok ilyesmire. Velem sokszor előfordul, hogy olyan gondolatok jönnek elő belőlem dalíráskor, amelyek akkor még a tudattalanból törnek elő, és csak később jövök rá, hogy egyes soraimat miért írtam le.
„Neked mindent megadnék.” A feltétel nélküli szeretet is egyre inkább hiányzik az emberekből.
A szeretet mindig feltétlen, vagyis igazából maga a szeretet hiányzik az emberekből… Feldmár András fogalmazta ezt meg nagyon jól: szerinte az emberek összekeverik a szeretetet a vággyal. Azt mondják, hogy „szeretlek téged”, de elvárják, hogy a másik ilyen vagy olyan legyen, ami valójában nem a szeretetről szól, hanem az adott ember vágyairól, aminek a másik ember a tárgya. Az emberek nem veszik a fáradságot, hogy megismerjék, majd elfogadják egymást olyannak, amilyenek. Ehelyett birtoklások meg formálni akarások vannak.
„Szeretném, hogy legyen a saját ágyamban megint helyem.” Miért olyan nehéz közel engednünk magunkhoz a másikat?
Ma már nehéz elhinni, hogy valaki örökre mellettünk lesz, és sokkal könnyebb úgy gondolni, hogy bizonyos idő után véget ér a kapcsolat. Talán emiatt nem engedjük közel a másikat: mert nem akarjuk megbántani, vagy magunkat óvjuk ezzel. Az emberek lezárt buborékok, akik a biztonságuk őrzése érdekében nem nyitnak a másik felé, nehogy sérüljenek.
„Szétszedhetsz.” Sokszor a párkapcsolatok nem a harmonikus együttlétről, hanem a másik destruálásáról szólnak.
Nekem mindig is igényem volt arra, hogy egy párkapcsolatban kicsit kínozzanak, de ez valószínűleg azért van, mert ez a szeretetnyelvet tanultam az anyámtól, aki szintén nagyon sokat gyötört engem. Követelőző, zsarnok ember volt, akinek soha nem lehetetett nemet mondani. Korábban ha nem kaptam meg ezt egy nőtől, úgy éreztem, hogy nem kezelnek úgy, ahogy engem kezelni kell, és igyekeztem mindent megtenni azért, hogy a nők lelkileg egy kicsit kifacsarjanak.
Viszont ha ezt felismerted, akkor nem akarsz rajta változtatni?
Dehogynem, sőt úgy gondolom, jó úton járok, hogy ezt a rossz sémát végleg magam mögött tudjam hagyni.
„Aki ma meggyötörhet, boldoggá holnap csakis az tehet”?
Igen, mert csak annak van érvénye, aminek tétje van. Onnan tudod, hogy valaki igazán fontos neked, hogy olyan, mint a levegő. Ha nincs, akkor szinte belehalsz a hiányába. Akinél nem érzed azt, hogy olyan számodra, mint az életet adó levegő, az nem is annyira fontos. Amikor a Hardy-Techno című számunkban azt éneklem, hogy „Ezen a bolygón nincsen számomra már egy fikarcnyi hely sem”, akkor az pont ezt jelenti. Ha nincs ott a másik, akkor nem találom a helyem.
„Hülye voltál, hülye voltam, s most már semmi sem ment meg minket.” A legtöbbször az emberek nem is próbálják megoldani a hibákat, hanem egyből maguk mögött hagyják a kapcsolatot. Miért van az, hogy ennyire könnyen elengedjük az embereket?
Mert csak párat kell húzni a Tinderen egy matchért, és máris ott van valaki, aki hátha tökéletes. Akiért talán nem kell harcolnunk. És valljuk be, élvezzük ezt a keresgélést.
„Oly sötét lett, nem látok semmit, szemem kiégett, nem lát már semennyit, nem fogsz már, elengedtél.” Az emberek mintha jobban félnének a szakítás utáni fájdalomtól, talán ettől is igyekeznek óvni magukat.
Ezzel egyetértek.
De közben meg vágyunk arra az érzésre is, amit a Hardy-Technóban énekeltek: amikor olyan, mintha a gyomrunkban a pillangók repkednének.
Igen, viszont ezt az érzést nemcsak a szerelmi állapot tudja előhívni, hanem mondjuk egy cukorka is. Ezért mondják azt, hogy a szerelem olyan, mint a drog: hasonlóan elemel a valóságtól, rózsaszín ködbe burkol, megzavarja az észlelést. Amikor szerelmesek vagyunk, akkor az agyunk „normális” működését mindenféle hormon módosítja. Persze ez a tudatállapot rövid ideig tart csak.
Azt mondod, hogy ez az érzés nem tartható fenn örökké?
A szerelem tovább tart egy sima extasytripnél, de ahogy az autónál sem lehet folyamatosan nyomni a gázpedált, úgy ez az állapot sem tart örökké, mert a szervezetünk nem bírná ki az állandó felfokozottságot.
„A befejezés előtt hintaszékben, kéz a kézben ketten, te zsémbes vénasszony vagy, én meg rozoga vénember”. Lehet ma megöregedni egyetlen ember mellett?
Igen, lehet. Persze könnyebb a dolga annak, aki fiatalon jött össze élete szerelmével, nyugodt, lassú és viszonylag ingerszegény környezetben él. Egy pörgős nagyvárosban, ahol sokféle emberrel, lehetőséggel találkozunk, már sokkal nehezebb ez, hiszen folyamatosan ott lebeg a kísértés. Meg kell tanulnunk, mit kezdünk vele.
A Meg egy Cukorka zenekar új klippel jelentkezik január 16-án.
Fotók: Éder Vera/Kultúra.hu
