Magyar színész lett az aradi színházi fesztivál nagydíjasa
Az Aradi Kamaraszínház Kean című produkciója kapta a fesztiválnagydíjat az aradi Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
A XV. Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében Harsányi Attila színművész igazi színházi maratont valósított meg: ugyanazon a napon három monodrámát (Rudolf Hess tízparancsolata, Sex, drugs, gods and rock ’n’ roll, illetve Kean) játszott egymás után.
Az Aradi Kamaraszínház Tapasztó Ernő rendezte produkcióit román felirattal tekintette meg a közönség és a szakmai zsűri, amelynek döntése alapján a Kean című monodráma, csaknem harminc előadás közül, elnyerte a színházi fesztivál trófeáját.
Legközelebb augusztus 2-án Szegeden, a 35. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon láthatják a nézők a díjnyertes monodrámát.