Hat év után bezár a Mozsár Műhely

Egyéb

Anyagi forrásainak kimerülése miatt 2022 júniusában bezár a hat évvel ezelőtt indult független színházi játszóhely, a Mozsár Műhely.

A Nagymező utcai Mozsár Bisztró (később Keménydió Étterem) emeleti termében működő teátrum 2016 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Beszélő levelek című produkciót bemutató nyitófesztivállal. Ebben az évadban még további kilenc premierrel jelentkeztek, amelyeket nyílt pályázat keretében választott ki a színházat működtető Független Színművészetért Alapítvány. A változatos kínálatban szerepelt kortárs magyar és külföldi dráma, újragondolt klasszikus és gyerekelőadás is, valamint kiemelt szerepet kaptak a különböző művészeti ágakat ötvöző produkciók, amelyek jól illeszkedtek a Mozsár Műhely vállalásához, hogy

új színt hozzon a „pesti Broadway” gazdag színházi kínálatába, és kitágítsa a színház hagyományos kereteit, miközben nyit a társművészetek felé.

Ezért választotta a Mozsár csapata a kezdetekkor a mottót: „Színház újragondolva”.

A következő évadokban a szakma és a közönség is egyre jobban megismerte a színházat. Együttműködtek független társulatokkal, alkotóműhelyekkel, egy-egy produkcióra összeálló szabadcsapatokkal, de saját előadásokat is létrehoztak. A színház produkciói számos vidéki fesztiválon szerepeltek sikerrel az évek során, és a Mozsár Műhely több éven keresztül sikeres színházpedagógiai programot is működtetett.

A taotámogatás rendszere a 2018-as megszűnésig biztos hátteret nyújtott a teátrum fenntartásához, utána viszont folyamatos bizonytalanságban működött tovább a színház.

Az NKA pályázati rendszerébe friss pályázóként belépve három egymást követő évben sem nyert működési támogatást a Mozsár Műhelyt működtető alapítvány, a taót pótolni hivatott többlettámogatási pályázatokon elnyert összegek nem tették lehetővé az első években elkezdett építkező munkát. A pandémia tovább nehezítette a helyzetet, ezért 2022 elején minimálisra csökkent a működésük.

Az idei pályázatok nyomán világossá vált, hogy a színház működése a továbbiakban nem fenntartható.

A Mozsár Műhely búcsúelőadása 2022. június 7-én lesz: Megyeri Léna tánckritikus, a Mozsár Műhely művészeti vezetője és Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető közös, Lábujjhegyen című tánc- és zenetörténeti előadás-sorozatának utolsó epizódját láthatja a közönség A jövő tánca – zenés-táncos kortársaink címmel.

Nyitókép: a Mozsár Műhely nézőtere