Hat magyar animációs film az annecy-i fesztiválon

Egyéb


szilagyimansfeld.jpg
Szilágyi Varga Zoltán: Jegyzőkönyv- Mansfeld Péter emlékére

Június 11-16. között ismét a franciaországi Annecy-be érkezik a nagyvilág animációs filmtermésének legjava, köztük hat magyar alkotás. A különböző animációs technikákkal készült művek seregszemléjére több mint kétezer nevezés, azaz 260 órányi film érkezett idén, melyből végül 224 kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A versenyprogram különféle kategóriáiban közel száz mű indul az Annecy Kristályért.

   A Kecskemétfilm stúdióban készült Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter  emlékére című szénrajz animáció indul a rövidfilmek versenyében. Szilágyi Varga Zoltán képzőművész, grafikus, filmalkotó hét és fél perces műve megidézi az 1959. március 21-én történteket: ezen a délelőttön végezték ki, alig néhány nappal 18. születésnapja után a még 16 éves korában elítélt Mansfeld Pétert. A filmetűd alatt szóról-szóra elhangzik az ítélet végrehajtását dokumentáló szenvtelen jegyzőkönyv. A Jegyzőkönyv világpremierje a berlini filmfesztiválon volt februárban.
    A tévésorozatok versenyébe Nagy Lajos két munkája is meghívást nyert: A világlátott egérke/Rokoni pártfogás című mű, melyet Szilágyi Varga Zoltánnal együtt jegyez, valamint a Magyar népmesék sorozatból A víz tündére. Mindkét alkotás a Mikulás Ferenc vezette Kecskemétfilm stúdióban készült. Az Annecy-ben tartott vetítéseken jelen lesz Szilágyi Varga Zoltán és Nagy Lajos is.
     Az egyetemisták vizsgafilmjei között is találkozhatunk egy magyar alkotóval idén: Ducki Tomeck Életvonal című munkája indul a legfiatalabbak versenyében. Kali Gergely Moment című alkotása az Annecy-i fesztivál információs programjában lesz látható, míg Alekszejev Alekszej Mondókák című hétrészes sorozata a különprogramban.
 
Korábban: