Hat pap, kutyaszőr és a misztikum

Egyéb

A végéhez közeledik 2013, így aki idén még felejthetetlen koncertélményre vágyik, annak kihagyhatatlan program a karácsony előtti buli. Többek között azért, mert A Kutya Vacsorája tagjai 2014. márciusig csak a próbateremben és a stúdióban muzsikálnak.

A decemberi estén azonban nem csak A Kutya Vacsorája adja a talpalávalót: nyitózenekarként fellép az egyre népszerűbb Elefánt nevű formáció is. Véletlen vagy szándékos szervezés? Varga Livius, A Kutya Vacsorája frontembere szerint ?jóideje keressük egymást ? vagy csak mi őket? ?, most végre? létrejön a legfurcsább kiméra?. A zenekar főként régi, már megszokott és szeretett számokat fog játszani, de Livius kérdésünkre azért elárulta: két új számot mindenképpen elő fognak adni, melyek nem is mindenki számára lesznek ismeretlenek. A szerzemények között talán személyes kedvence, a Megmagyarázzák című is felcsendül majd. Az új dalokra azonban nem kell sokáig várni. A zenekar tagjai ? Varga Livius mellett Gerdesits ?Faszi? Ferenc, Köles István Junior, Nemes Zoltán, Varga Laca és Vastag Gábor ? lázas munkával töltik ezt az évet, sőt 2014 elejét is, hogy a következő tavasszal új albummal jelentkezhessenek.

Rutinos zenészekről van szó, mindenki több formációban játszik ? például a frontember, Varga Livius és a dobos, Gerdesist ?Faszi? Ferenc a Quimby oszlopos tagja. Így nem meglepő, hogy Livius szerint ?koncertre nem próbálunk, gyakorolni a régi számokat otthon, egyedül kell?. És hogy mi történik a koncert előtti utolsó percekben? ?Hmmm? Csupa titkos szertartás. Hat pap, kutyaszőr és a misztikum. Vau? ? adta meg a választ a ?legkutyább Kutya?.

A Kutya Vacsorája 2003-ban alakult, nevét pedig a frontember nagymamájának mondása nyomán kapta: ?a zenélés olyan, mint a kutya vacsorája?.

A zenekar tagjait a közönség más produkcióból is ismerheti: Gerdesits ?Faszi? Ferenc a Quimby és A Kutya Vacsorája mellett a Marlboro Man, az Üllői Úti Fuck, a Hippikiller és a Lead Zeppelin dobosa, Varga Laca a Hiperkarma, a PUF, a Jambalaya, a Braindogs, a Spoo-Dee-O-Dee és Frenk basszusgitárosa, Köles István Jr. a Quimby Ékszerelmére című lemezén és a lemezhez kapcsolódó koncerteken volt hallható, Nemes Zoltán a Jambalaya és HOBO billentyűse, Vastag Gábor pedig többek között az Üllői Úti Fuck, a Lead Zeppelin, a Marlboro Man és a Zappa-Syrius emlékzenekar gitárosa. A zenekar tagjai a rock, az alternatív rock, a reggea, a soul, a rap, a jazz és a népzene világából érkeztek.

 

 

Hivatalos program:

21.00 Elefánt ? Terrárium Színpad

22.00 A Kutya Vacsorája ? Terrárium Színpad

Hivatalos oldal: https://www.facebook.com/events/1410594295843216/

 

A zenekarról:

A Kutya Vacsorája

https://www.facebook.com/pages/A-kutya-vacsor??ja/293445767583

(Fotók: Kabarcz Zsófia / New Angle Team)