Hatalmas római kori temetőt találtak Norfolkban

 
 
"Norfolkban eddig összesen 300 római temetkezést tártak fel, így 85 sír felfedezése fantasztikus lehetőséget kínál arra, hogy megvizsgálva a csontvázakat megismerjük a korabeli népesség életmódját és étrendjét" - hangsúlyozta David Gurney, a norfolki tanács történelmi örökségvédelmi szakembere. Chris Birks régész szerint a temető egy földművelő közösség lakta településhez tartozhatott, bár magát a falut még nem sikerült meglelni.
 
A feltárások során mindössze egy sírmellékletet, egy vasgyűrűt találtak - olvasható a BBC News hírei között. A régész érdekességként elmondta, hogy a sírok egyikében egy olyan személy aludta örök álmát, akinek a fejét halála után leválasztották a törzséről, majd az elhunyt lábai mellé helyezték. Birks szerint azonban hasonló temetkezésekkel más római kori nekropoliszokban is találkoztak.