Határozatlan ideig zárva marad a Washington-emlékmű az amerikai fővárosban

 

(MTI) Az augusztus 23-i, 5,8-as erősségű földrengés nyomán, a helikopteres szemrevételezés során, egy körülbelül 120 centiméter hosszú és két és fél centiméter széles repedést találtak a fehér márványobeliszk csúcsán. A további vizsgálatok során két másik rést is felfedeztek. Az alaszkai Denali Nemzeti Park és a Wiss, Janney, Elstner Associates (WJE) nevű építővállalat szakemberei most további sérülések után kutatnak, mert az Irén hurrikán elvonulása után Washington legmagasabb építményének belsejében tócsákra bukkantak.

 
A Nemzeti Park Szolgálat hétfőn jelentette be, hogy az obeliszk statikailag szilárd ugyan, de látogatókat határozatlan ideig nem engednek be a belsejébe. A parkőrség hétfőn közzétette a földrengés idején az obeliszk belsejében a biztonsági kamerák által készített drámai felvételeket. A kamerák rögzítették, ahogy Niki Williams őr, magára nyugalmat erőltetve, letessékeli a látogatókat a lépcsőn."Azt hittem, hogy megtámadtak bennünket, földrengésre nem gondoltam" ? nyilatkozta kedden a CNN-nek Williams.
 
A 1848 és 1884 között épült, kevés híján 170 méter magas George Washington-emlékmű falai az alapzatnál több mint négy méter vastagok.