Hatvan programot kínál az első Zsolnay Fesztivál

Egyéb

 

(MTI) Az Európa Kulturális Fővárosa projekhez kapcsolódóan kialakított 45 ezer négyzetméteres Zsolnay Kulturális Negyed izgalmas nyílt és zárt terei különleges helyszínt biztosítanak a programsorozat öt napja alatt a 450 fellépőnek és a várt napi kétezer vendégnek ? közölte a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

 
A pénteken délután fél hatkor kezdődő felvonulást este fél nyolctól a megnyitó ünnepség követi a Pirogránit udvaron, ennek keretében lesz Lackfi János és Márta István erre az alkalomra írt kórusművének ősbemutatója pécsi kórusok közreműködésével. Ezután a szerb Boban i Marko Markovic Orkestar ad koncertet.
 
Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta: a kulturális negyed kiváló adottságainak bemutatását célzó összművészeti fesztivál programjai között a gyerekeknek, a fiataloknak és az idősebbeknek szóló események egyaránt szerepelnek. A komolyzenei hangversenyektől kezdve a jazz, népzenei és elektronikus zenei koncerteken át a színházi előadásokig és a kiállításokig számos műfaj képviselteti magát.
 
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett eseményen a Boban i Marko Markovic Orkestar, a portugál Madredeus és a francia Les Tambours du Bronx mellett koncertet ad Lajkó Félix, a Csík Zenekar, Palya Bea, az Amadinda Ütőegyüttes, Takáts Eszter és Müller Péter Sziámi, a Kaláka, Balázs Elemér, Rutkai Bori és a Specko Jedno, a ColorStar és a Mandel-kvartett is.
 
Az 50 millió forintos költségvetésű fesztiválon számos színházi előadás várja a közönséget: az 50 éves Bóbita Bábszínház jubileumi programokkal készül és látható lesz a Vidnyánszky Attila által rendezett Szarvassá változott fiú. Színművészeti egyetemisták részvételével, Hargitai Iván rendezésében mutatják be Tasnádi István Tranzit című darabját, a budapesti Katona József Színház pedig a 6+1 programmal érkezik Pécsre.
 
A fesztiválra utazóknak a MÁV-Start Zrt. ötvenszázalékos kedvezményt biztosít a teljes árú utazás árából. A fesztiválról bővebben a www.zsolnayfesztival.hu internetes oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.