A Fesztivál az előadás után közönségtalálkozóra invitálta a nézőket, ahol az alkotók Kovalik Balázs, a BÖF művészeti igazgatójának vezetésével beszélgettek, aki direkt kapacitálta a nézőket, hogy szólaljanak meg. Az embernek, ha volt már néhány közönségtalálkozón, azért, ha nem, akkor azért van meg a véleménye az ilyesmiről. Aztán felállt egy férfi a nézőtéren, szót kért és elmondta, hogy az apja és nagybátyja a meggyilkoltak között volt, akikről ez az előadás szólt. Ez a színház (ha ez nem vált volna az előadás alatt világossá) nem menekít ki a valóságból, hanem belemerít, sőt belenyom. A férfi tudta az évek óta folyó kutatásaiból, hogy Kőszegről vonattal vitték a magyar zsidókat Rohoncra, hogy felépítsék a Vörös Hadsereget feltartóztató Délkeleti Sáncot. A hatszáz munkaszolgálatost a Batthyány kastély pincéiben szállásolták el, de az embertelen körülmények miatt 1945 márciusában kétszázan már munkaképtelenek voltak. A kastély grófnője a front közeledtével búcsúpartit rendezett, amelyen mintegy negyvenen, a környék SS, Gestapo, NSDAP és a Hitlerjugend vezetői vettek részt. Éjfél után fegyvereket és töltényeket osztottak ki a részeg vendégek közt, majd a kastélyhoz közeli pajtánál a meztelenre vetkőztetett, munkára alkalmatlannak nyilvánított zsidókat halomra lőtték a mulatság kedvéért. A háború után az osztrák igazságszolgáltatás több eljárást is indított, de néhány tanút, mielőtt tárgyalásra került volna sor, megöltek; ezután többen visszavonták korábbi vallomásaikat. A grófnő Svájcba, és a két főbűnös: Oldenburg Argentínába, Podezin Dél-Afrikába menekült Batthyány Margit grófnő segítségével, aki haláláig visszavonultan élt, versenylovak tenyésztésével múlatva az időt haláláig, 1989-ig. A falu lakosai pedig hatvannégy éve hallgatnak, miközben az osztrák hatóságok nem tettek semmit, pedig a Svájcba menekült Batthyány Margit 1955 után gyakori vendég volt Burgenlandban az új birtokán. A holttesteket máig nem találták meg. Az erről a történetről szóló első, közismertté vált alkotás a kilencvenes évek elején készült Agyonhallgatva című dokumentumfilm volt, amely a határ menti, osztrákosan tüchtig településről hízelgőnek aligha mondható képet festett. Az azóta irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett osztrák írónő téma figyelmét is ez a film keltette fel. A müncheni Kammerspiele felkérésére pedig, hogy alakítsa színpadra Bu?uel Az öldöklő angyal című filmjét, Jelinek megírta ezt a rohonci történetet. Alcímnek talán ezért is maradt meg a film címe, bár a darab használja Euripidész Bakkhánsnők című drámáját is, illetve különféle technikákkal beemel egyéb kulturális motívumokat is.
 |
A Rechnitz című előadásban közel kétórás felvonásban egy monológot hallunk valójában, és a gazdag rendezői munkát színes, alaposan kidolgozott színészi játékban testet öltve látunk. Ez már nem az én hazám, mondja Jelinek a darabjában ? nem véletlen, hogy színművei szinte rendszeresen botrányba fulladtak szülőföldjén: sokan nem hajlandók elviselni sem ezt a finomkodni dehogy hajlandó, sőt dühtől izzó hangot, ezért 1995-ben maga tiltatta be a színdarabjai ausztriai bemutatását, előadását (Bernhard után szabadon). Itt a tettes és áldozat viszonyával foglalkozik az írónő és a társulat, kiegészítve azzal, hogy a környezet hogyan reagál minderre, hogyan tartja meg az utódoknak mind, ami megtörtént, aminek soha többé nem szabad megtörténnie. A szereplők, anélkül, hogy feltétlenül beazonosítható figurák lennének, a szavakkal, kifejezésekkel egyre mélyebbre ássák magukat a szövegvalóság talajába. Ilyen például a ?bűndölyf?, ?bűngőg? ? például így hozza össze az írónő eredeti elemként a jót a rosszal, hogy értsük, azok mennyire egy tőről fakadnak (Halasi Zoltán fordítása alapján vetült a színpad két oldalára a magyar szöveg), mint ahogy a sírás és nevetés is. A kacajos keret a valóság eljátszását jelzi, az bizony csak vicc, hogy bármi okunk van nevetni, amikor házakat építenek a tömegsírok fölé, hogy a már tudott bűnök ne kerüljenek a napvilágra. A megtörtént borzalmakban a legnyugtalanítóbb, hogy nem nyugtalanítanak mindenkit: vannak, akik laknak ezekben a házakban.
