Ősszel magyar vendégművészek, tavasszal a nemzetközi zenei élet rangos képviselői lépnek fel a pécsi Pannon Filharmonikusok 2020/2021-es évadában, amelynek az Ezüstcsillanás címet adta az együttes.

Kuriózumok, titkok és csemegék fémjelzik a következő évad műsorát; a szólisták személyes hangjukhoz illő mesterműveket játszanak, a karmesterek és muzsikusok a concertókat középpontba állítva teremtik meg az estek izzó feszültségét, katarzisát és harmóniáját.

A 2021-ben 210 éves Pannon Filharmonikusok a magyar szólistákra, zeneszerzőkre, saját értékeink védelmére és tiszteletére kívánja felhívni a figyelmet: a Bartók Béla születésnapján, 2021. március 25-én Eötvös Péterrel adandó hangversenyt „fohásznak szánja a magyar közönséghez a nemzetközi zenei életben ünnepelt Bartók és a kortárs magyar zene hazai elismeréséért”.

A szeptember 10-én kezdődő évad első két koncertjén Balog József zongoraművész két, eltérő karakterű zongoraversennyel Gilbert Varga és Bogányi Tibor vezényletével is fellép, később hallhatja a közönség Ránki Dezsőt, Frankl Pétert és Bogányi Gergelyt. Baráti Kristóf hegedűművész Benjamin Britten és Witold Lutoslawski-darabokban működik közre, valamint ősszel bemutatkozik mások mellett a barokk repertoár képviselője, Baráth Emőke operaénekes.

A bérletes sorozat tavaszi koncertjein Martin Grubinger ütőhangszereken, Szong-Won Jang gordonkán, Berger Márta oboán, Elina Vähälä hegedűn játszik, a zongoraművészek sorát Nelson Goerner és Klara Min zárja. Fellépnek pécsi művészek, Murin Jaroszlav brácsa-, Boros Mihály zongoraművész és Megyesi Schwartz Lúcia operaénekes is.

Az évad műsorában a Beethoven-év jegyében szerepelnek a 250 éve született német klasszikus szerző versenyművei, Richard Strauss grandiózus Alpesi szimfóniája, John Corigliano filmzeneként Oscar-díjat nyert A vörös hegedű hegedűversenye és a legkiválóbb Bartók-, Chopin-, Brahms-zongoraversenyek. A koncerteken megjelennek a karmesterek személyes kötődései: Gilbert Varga hangversenyén az ideálissá tisztult zenék Haydn, Bartók és Schubert szerzeményeiben, Bogányi Tibor Bruckner-sorozatának következő állomásában, a brit Howard Williamsnek – a zenekar egykori művészeti vezetőjének – pedig a brexit felett érzett szomorúságát kifejező Benjamin Britten-misében. Az évad egyházzenei sorozatában felcsendül Mozart Requiemje és C-moll miséje.

A zenekar nyáron szabadtéri koncerteken lép színpadra, ősztől hagyományos bérletes sorozatain várja a közönséget a pécsi Kodály Központban, öt hangversenyt a Müpában is előadnak.

Nyitókép: Pannon Filharmonikusok, fotó: Bublik Róbert