A hegedűn is csak négy húr van

Bő négy évtizede szerzett szobrász diplomát, és az első önálló kiállítását is lassan negyven éve rendezték. Meglehetősen gazdag életmű után, mit jelent a Munkácsy Mihály-díj?

Mondhatom, hogy jól esett az elismerés, mert ilyen téren nem vagyok elkényeztetve. Tulajdonképpen ez az első művészeti díjam. Hogy miért, ne kérdezze. Ennek éppúgy oka lehet, hogy a mi szakmánk meglehetősen magára utalt, individualista művészet, de akár a vidék-főváros ellentét is tetten érhető benne.

Mi kell ahhoz, hogy egy-egy Önre jellemző köztéri szobor megszülessen?

Elsősorban olyan megrendelő, aki egy közterület láttán megérzi, hogy onnan még hiányzik valami. Ahogy például Szolnokon is történt, ahol elkészült a város új főtere a szökőkúttal, de érezhető volt, hogy az úgy még nem teljes. Így került oda először a sétáló fiatal párt mintázó szobrom. Magyarországon egyébként elsőként én készítettem a nyolcvanas évek közepén úgynevezett utcai zsánerszobrokat. Igaz, az elsőt, a Békéscsabán ma látható Kirándulókat, ami két kalapos nőt ábrázol, csak húsz évvel az elkészülte után állították fel. Ugyanakkor említhetném a szegedi második világháborús emlékművet is, ami ugye teljesen más téma. De én olyan művész vagyok, aki szereti ugyan a művészi szabadságot, ugyanakkor tud alkalmazkodni az adott feladathoz, és tekintettel van a szakmai és műfaji kötöttségekre. Azt szoktam mondani, hogy az eget befesteni, vagy hegyeket mintázni nem lehet, miközben a hegedűn csak négy húr van, és abból is csodákat lehet kihozni.

Titokban megáll néha a szobrai közelében, hogy figyelje az emberek reakcióit?

A szobrászok nem celebek. Még Szegeden se nagyon ismernének fel arcról, így nem kell titokban megállnom a szobraimnál. Ha már a díj kapcsán beszélgetünk, elmondhatom, régebben olykor volt bennem valami kis keserűség az elismerések elmaradása miatt, de aztán mindig eszembe jutott, sokkal fontosabb, hogy a szobraim ott vannak kisebb-nagyobb tereken. Mert ez az igazi elismerés. És ma már sokkal jobban bánt, hogy egy-egy szobrom milyen állapotban van. Esztergomból például egy négyalakos szoborkompozícióm egyik gyerekalakját egyszerűen ellopták, amiről csak a rendőrségi hírekből értesültem. Ismert fogalom a művészetben a torzó, de én nem annak szántam azt a szobromat, ám az önkormányzat a füle botját se mozdítja az ügyben. Elszomorít, hogy sok helyen jellemző a rongálás, az ápolatlanság, az évtizedes sérülések a szobrokon. Miközben tőlünk nyugatra azt látjuk, hogy amikor jön a tavasz, és kitakarítják a városokat, akkor a szobrokat is rendbe teszik. Érződik, hogy a felállításuk után is foglalkoznak velük.

Semmit nem tehet a szobrai védelmében?

Gyakorlatilag nem. A szobraink állapota pontosan tükrözi az általános viszonyokat. Amikor az áram alatt lévő villamos felsővezetéket ellopják, akkor nem lehet csodálkozni, hogy a forgalmas helyeken álló szobrok is eltűnnek. Mit tehetek? Mivel nem műgyűjtők viszik el a közétéri szobrainkat, mindenféle praktikákat kell kitalálni, hogy az újak minél tovább a helyükön maradhassanak.

Min dolgozik, immár Munkácsy-díjas szobrászként?

Több dolgon is. Valamikor a nyár elején avatják majd a Kolonics Györgyről mintázott szobromat. Aztán Gárdonyban állítják fel egy Gárdonyit mintázó alkotásomat, szeptember elején pedig Szolnokra kerül egy újabb zsánerszobrom. Ezek felkérésre készülnek, de hozzá kell tennem, soha nem érnek felkészületlenül a megkeresések. Gárdonyival például már korábban is foglalkoztam, több tervem is volt, részben a közelgő évforduló miatt. Rajzokban, a vizuális memóriámban mindig sok ötletem vár megvalósításra.

(Fotók:www.kligl.hu)

BZs