Hegedűszó a Müpában

Egyéb

Az est első részében Paganini darabjai, köztük a ritkán játszott 8. Caprice is megszólal, amelyhez Schumann írt izgalmas zongorakíséretet ? mondta el a hegedűművész október 26-án a koncertet beharangozó sajtóbeszélgetésen, Budapesten. A koncert második részében a virtuóz hegedűirodalom másik óriása, Sarasate művei, többek között az Andalúziai románc, a Cigánydalok és a Zapateado lesz hallható ? ismertette a programot Zalai Antal, hozzátéve: a két szerző teljesen más világ, másfajta darabokat írtak. Paganinire főként az olasz opera és Rossini hatott, Sarasate pedig elsősorban a spanyol népzenéből merített, ennek ellenére nagyon jól fog passzolni egymáshoz a két rész.

 

Zalai Antal kitért arra is, hogy Balog Józseffel mintegy 30 éve barátok és egy kamarazene-verseny megnyerése óta kisebb-nagyobb megszakításokkal kamarapartnerek. Négy közös CD-jük és sok videófelvételük van, továbbá három kontinensen is játszottak együtt. Balog József elmondta: mindketten a régi iskolákat képviselik, és Zalai Antal játékának üzenete is ez. ?Olyan precizitás, nemesség és szuggesztivitás jellemzi, ami nem hasonlítható máshoz? ? fogalmazott. Hozzátette: a köztük lévő zenei kapcsolat és a végigjátszott repertoár olyan lenyomatot hagy, hogy már a levegővételéből tudja, milyen tempót, milyen zenei folyamatot akar elindítani.

 

A 35 éves Zalai Antalt a közönség húsz éve, a Yehudi Menuhin 80. születésnapja alkalmából rendezett koncerten ismerhette meg itthon. Azóta rangos helyszíneken, többek között a New York-i Carnegie Hallban, a szentpétervári filharmónia kamaratermében és a brüsszeli Szépművészeti Palotában világhírű művészekkel dolgozott együtt. Egyik legjelentősebb művészi munkájaként lemezre vette Bartók Béla hegedűre írt valamennyi szerzeményét, valamint videóra Paganini 24 Caprices for solo violin című művét. Hosszú időn át külföldön élt, így a magyarországi közönségnek nem volt alkalma hallani játékát.

 

További információkat az alábbi linkre kattintva olvashatnak: https://www.mupa.hu/program/zalai-antal-hegeduestje-2016-11-02_19-30-bbnh

 

Forrás: MTI

Fotó: mupa.hu