Hegyek alatt, völgyek között 1. - HEGYALJA FESZTIVÁL

A Hegyalja sok szempontból nyilvánvalóan a legjobb fesztivál: ez az a hely, ahol nem nyolcszáz forintos kamugyrost vagy hatszázötven forintos hideg hot-dogot, hanem lapcsánkát eszel ebédre kétszáz forintért, aztán az aranyáru, a csapvíz és a sör íze közül talán mégis inkább az utóbbira hajazó lötty helyett Tokaji Muskotállyal öblíted le, ráadásul ebből is annyiért ihatsz egy pintet, amennyiért a korsó sört vesztegetik. Mindezt elegáns borozókban vagy a hegyoldalba vájt borospincékben.

 

Túráztam már sivatagban, de a hőség itt durvább: a fesztivál szabályzata, miszerint tilos a Tiszában fürdeni, legfeljebb arra jó, hogy azoknak is eszébe juttatja a vízpart áldásos hatásait, akik eddig nem ott töltötték a napot. Igazuk is van: az erős, minőségi és mindenütt remek bor veszélyesebb hűsítő ebben a melegben, mint akármilyen mocskos folyóvíz - már decijét is megérzi az ember a lábában.

 

Hogy ennyi az ember, furcsa látvány: nem egy Sziget azért ez a hely. Két dolog nincs Hegyalján, távolságok és hangszigetelés. Ülök a sátorban, ha balra fordítom a fejem, a Pokolgép üvölti, hogy "Más zenét én nem játszhatok / Testemen a Jel rég belém égett", ha meg jobbra, akkor a Ricse, hogy "Hegyalján, ott van a nagy élet / Tompulnak az agyak, élesek a kések", ilyesmit jelenthet a valódi sztereóhatás. Amikor már csak a Ricse szól - "Úgy élvezem én a strandot" -, elindulok a metálsátor felé, ahol nincs az együtteseknek háttérvászna, helyette négyszer szerepel a hátuk mögött a támogató neve, a falakon, az erősítőkön és általában mindenhol pedig még vagy ötvenkétszer. Nagy teljesítményű ipari szerszámok, írják, és nyilván nem a Kalapács Józsira gondolnak, bár ki tudja.

 

Death Angel

Idővel színpadra sétál az amerikai Death Angel legénysége, szemérmesen körbepislognak, és amikor megbizonyosodnak róla, hogy nagyjából jó helyen lehetnek, nemes egyszerűséggel belecsapnak az egyik thrash metál nótájukba. Irdatlan kedves emberek, le vannak nyűgözve a közönségtől - mondjuk ez érthető, tényleg ritka lelkesek a népek -, folyton kommunikálnak, dicsérnek, hatalmas átéléssel játszanak, idővel még a bőrkabátot is le kell venniük. Ha a zenéjük izgalmasabb, vagy legalább egy kicsit eredetibb volna, tökéletes koncert lenne.

 

Átállás közben, ha kilépek a sátorból, fülön csap a Belga meg a hungaro-pannon népi-nemzeti hiphop-rap, de hamar visszatérek, mert kezd a kanadai death/grind Kataklysm (ennyi jó és felsőkategóriás koncert egy napon, szinte hihetetlen), még mindig teltházzal. Ők kevésbé beszédesek - a kommunikációjuk kimerül a "mozogjatok!" és az "üvöltsetek!" váltogatásában -, ellenben a zenéjük... Az alaposan átmozgatja a közönséget. Szélvészgyors, technikás zene, még a hangzás se tudja megölni, és a dobos (Max Duhamel) jellegzetes játékáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Azt meg, hogy olyan, mint a géppuska, nem azért nem mondom rá, mert közhelyes lenne, hanem mert nem jó hasonlat: ő gyorsabb annál.

 

Belga

Rögtön utána a magyar extrém Watch My Dying. Az énekes Gaobr kissé enerváltan sétálgat fel-alá az öltönyében, de a hangjával nincs gond. Mindhárom lemezükről játszanak, a közönség jól fogadja az új dalokat is, a zene kitűnő - legfeljebb a dobos nyomhatná egy kicsit több érzéssel -; a WMD-t nem lehet megunni. Legfeljebb elfáradni a négyórányi ugrálásban vagy álldogálásban, pedig még nincs vége: utánuk a norvég black metál Keep of Kalessin játszik. Kevesen vannak így éjjel akárhánykor (még kevesebben lennének, ha Csihar Attila annak idején nem húzott volna itt is le egy évet), de a szőke srácok a kevésnek is nagyon örülnek. Nincs arcfestés, nincsenek szegecsek, még a károgó ének is visszafogottabb talán, mint honfitársaik hasonló zenekaraiban. Nagyon korrekt koncert, noha legfeljebb közepesen izgalmas, de hogy nem állom végig a koncertet, az csak a kései órának köszönhető, nem nekik. Elteszem magam holnapra, és a vonatok (miért járnak ezek éjjel kettőkor is?), a diszkó és a sátram mellett óbégató részegek ("Esküszöm, nem tudom, hol vagyok! Melyik a sátram, itt kell lennie!") andalító hangjára álomba szenderülök.