Algazöld csend vár Haniko kiállításán

Program

Szeptember 3-án nyílik Herbert Anikó, azaz Haniko vizuális művész Algazöld csend bont virágot bennem című kiállítása. A Karinthy Szalonban megvalósuló tárlat a kortárs képzőművészet és a fenntarthatóság közös nevezőjét keresi egy nem mindennapi témát feldolgozva és folytatva.

Fotó: Czinder Fanni
Fotó: Czinder Fanni

Az alkotó folytatja A tó súlya című, 2023-as duókiállításon megkezdett, művészetalapú kutatását, amely során Sebestyén Olga hidrobiológus-limnológusnak a Balaton élővilágával kapcsolatos munkásságát fordította le vizuális nyelvezetre. A további vizsgálatok alatt Kol Erzsébet algológus, a hó- és jégalgák leltározójának tudásöröksége is felszínre került.

Haniko e két kutató eredményeit, női életútjukat vizuális tér-képekké alakítja kollázsolással és kartografálással, miközben a látogató számára felfedi az ökológiai válság algaambivalenciáját is. A művész vizuális meseszövéssel segít abban, hogy napjaink környezeti, társadalmi és mentális dilemmái közepette képesek legyünk lélegezni – az algákkal együtt, egyként.

A kiállítást szeptember 3-án 18.00 órakor nyitja meg Winkler Nóra művészeti újságíró, ezután október 3-ig látogatható a Karinthy Szalonban hétköznapokon.

A kiállítást számos esemény fogja kísérni, amelyekben a holisztikus életszemlélet kerül fókuszba. A megnyitó hetén a Magyarországon még úttörőnek számító Human Design rendszerével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ezt követően jóga nidra várja az érdeklődőket hangtálas kísérettel, de lesznek tárlatvezetések, és egy különleges finisszázzsal is készül az alkotó.

A kutatásban a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai nyújtottak segítséget.
A kiállítás címe idézet Siri Ranva Hjelm Jacobsen Tengerlevelek című kötetéből. A kiállítás zenei elemeiért Noémo, a mozgóképes részekért Vadas Géza felelt. Társalkotók: Vinczemill, Szakács Niki, Faék Műhely. A tárlat kurátora Szabó Annamária. További információkért érdemes figyelni a kiállítás Facebook-eseményét.