Bő másfél évszázados története alatt először vonul ki a falain túlra egy nagy, átfogó kiállítással a londoni Victoria & Albert Museum. Először Bonnban járt, most pedig Budapesten mutatják be az anyagot, amely nem csupán a csaknem ötmillió tárgyból álló gyűjtemény karakterét, hanem a múzeum történetét és a brit gondolkodásban betöltött szerepét is összefoglalja.
Ami ma ötezer év páratlan kincseinek tárháza, az az alapításkor egy ifjú arisztokrata ideája volt, aki a brit gyarmatbirodalom uralkodójának férjeként egy új világ megteremtésén fáradozott. Korántsem álomról volt szó. Albert herceg felvilágosult szellemisége kézzel fogható hasznot ígért, hiszen az államnak elsőrendű érdekében állt a brit alattvalók anyagi és szellemi gazdagodása, az ipar és a kereskedelem expanziója. Albert igazi liberális gondolkodó volt, a rabszolga-felszabadítás egyik első harcosa, a vasút ügyének előremozdítója. Az ő fejében fogant meg az első, 1851-es londoni világkiállítás ötlete is, és az annak szervezésében részt vett Henry Cole-lal együtt ? alig egy évvel később ? ő alapította meg az ipari és kézműves technológiák tárházát bemutató Museum of Manufactures-t, a későbbi V&A Museum elődjét.
A múzeum óriási karrierjéhez jócskán hozzájárult az oktatási, továbbképzési feladatkör, amire az egész koncepció támaszkodott: a példa alapján való tanulás elve. A V&A Museum ma már egy néhai világbirodalom óriási kincstára, ami gazdagságából adódóan tanít, nevel, ismereteket terjeszt. Az 1850-es években azonban a pedagógiai-továbbképzési célok sokkal erősebben formálták a múzeum jellegét, mint a benne fölhalmozott tárgyak. Már a közönség kettéválasztása is erről árulkodott: a hét bizonyos napjain késő estig, belépőjegy nélkül látogathatták mindazok, akik nem csupán kulturális élményt kerestek ott, hanem új technikákat, innovációkat, szakmai tudást. A múzeum tehát sokkal aktívabban részt vett a társadalom, a tudomány és az ipar fejlődésében, mint ma. Mindez a most látható kiállításon is főhangsúlyt kap. A kurátorok nem pusztán elbűvölni szándékoznak a közönséget a 320 különleges tárggyal, de olyan dokumentumokat is bemutatnak, melyek a készülődés, a kialakulás fázisait rögzítették.
Láthatjuk azokat a vázlatfüzetet, amelyet Gottfried Semper építész, a leendő igazgató, Henry Cole és maga Albert herceg jegyzetelt teli gyakran változó elképzeléseivel. Fotók, fametszetek ábrázolják a múzeum korabeli részlegeit, és a válogatás segít átlátni, hogyan kerekedtek a gyűjtői szándék fölébe a népnevelői szempontok. Ugyanakkor nem csupán eredeti kincseket mutatnak be, hanem kiemelik a gipszmásolatok fontosságát, a távol-keleti tárgykultúra és a nyugati ízlés sokszor kaotikus keveredéséből származó különlegességeket, az ipari találmányok szerepét egy-egy tárgytípus fejlődésében. Rodin és a szecessziós bútorcsodák ? utóbbiakat a múzeum ugyan bemutatta, de figyelmeztető táblákkal határolta el magát az új művészet ?ízlésromboló? esztétikájától ? mellett ott vannak a japán kelmék és néhány igazi lélekromboló giccs, köztük egy indiai ébenfa-elefántcsont fotel. Külön termet kap a kézműves erényeket az iparba emelő Arts and Crafts mozgalom, és a kiállítás zárásaként a londoni mintát legelsőkként tovább folytató két európai múzeum, a berlini Kunstgewerbe és a budapesti Iparművészeti alapítás-története is felsorakozik.
A V&A kisugárzása, korszakos hatása itt válik egyértelművé, ahogyan itt érzékeljük az Iparművészeti saját gyűjteményének gazdagságát is. Csupán néhány tárggyal kapcsolódik, de ezek egytől egyig különlegesek: Jungfer Gyulának a múzeum számára készített sárgaréz szecessziós levélszekrénye, egy Tiffany-lámpa, René Lalique ékszere, a Zsolnay-gyár néhány terméke és Tarján Oszkár melltűje méltó a londoni gyűjteményhez. A múzeumok szerepváltozásának korszakhatárán nagyon jókor jött hozzánk ez a kiállítás. Albert létrehozta a jelent és a jövőt megszólító múzeum prototípusát, ami százhatvan év után, úgy tűnik, másodszor is adaptálható Budapestre.
