Hét és fél millió dolláros adományt kap a földrengésben megrongálódott Washington-emlékmű
(MTI) - Az amerikai főváros szívében található, majdnem 170 méter magas obeliszk a tavaly augusztus 23-ai 5,8-as erősségű földrengés során rongálódott meg. A helikopteres szemrevételezés során egy körülbelül 120 centiméter hosszú, illetve két és fél centiméter széles repedést találtak a homokszínű márványemlékmű csúcsán, és a további vizsgálatok elvégzésekor két másik rést is felfedeztek.
Az obeliszk biztonságáért felelős Országos Parkszolgálat, valamint az emlékműnek otthont adó zöldterület, a National Mall fenntartását végző alapítvány múlt heti bejelentése szerint az ország leggazdagabb üzletemberei közé tartozó David Rubenstein 7,5 millió dollárral támogatja a felújítási munkálatokat.
Az amerikai kongresszus tavaly decemberben szintén 7,5 millió dollárt adott az alapítványnak. Az állami és a magántámogatásokból befolyt 15 millió dollárt - mintegy 3,4 milliárd forintnyi összeget - a földrengés által közvetlenül okozott sérülések helyreállítására fordítják.
Az időközben beszivárgott esővíz okozta károk helyreállítása és az esetleges újabb földrengések kivédését szolgáló szerkezeti átalakítások azonban ennél költségesebbek lesznek. A turisták közkedvelt kilátója várhatóan 2013 augusztusában nyitja meg újra a kapuit a látogatók előtt.
Az 1848 és 1884 között épült George Washington-emlékmű falai az alapzatnál több mint négy méter vastagok.