Hét híres személy, akikre lecsapott a bárd

Marino Faliero

 

Az 1274-ben született Marino Faliero gazdag kereskedő és sikeres velencei hadvezér volt, számos katonai, diplomáciai érdem és állami pozíció betöltése után Andrea Dandolo 1354. szeptember 7-i halálát követően 80 évesen választották a Velencei Köztársaság 55. dózséjává. A IV. Ince pápa avignoni udvarában tartózkodó aggastyán azonnal hazasietett a hír hallatán, ám az itáliai város élén csupán néhány hónapot tölthetett.

 

 

Az éltes korú Faliero volt az egyetlen velencei dózse, akit államellenes összeesküvés vádjában vétkesnek találtak, s egy bírósági eljárás után halálra ítéltek, majd kivégeztek. Az államcsíny pontos okait nem ismerjük. A hagyomány szerint tiszteletlen ifjak és a dózse feleségének megsértése állhat a háttérben.

 

Egy magyar példa: Hunyadi László, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia fiatalon, 25 évesen vette át a nándorfehérvári csatamezőn járványban elhunyt apjától a Hunyadi Liga vezetését. A család ekkorra már a legbefolyásosabb nemesek közé tartozott, s László is számos fontos tisztséget betöltött. Hunyadi László kezében jelentős hatalom összpontosult, s a nép körében is közkedvelt ifjú nem akarta mindezt átadni V. László királynak, illetve a mögötte álló és őt befolyásoló főúri ligáknak. A feszültség egyre nagyobbá vált, s egy tisztázatlan vita során Hunyadi és hívei meggyilkolták Cillei Ulrikot, a király legfőbb támogatóját. Bár az uralkodó teljes büntetlenséget ígért Lászlónak, megszegte esküjét, s a Hunyadi párt főbb vezetőit (köztük a nándorfehérvári győző két fiát, Lászlót és Mátyást) börtönbe vetette, ami polgárháborús helyzetet teremtett.

 

A királyi tanács a törvényes formaságokat mellőzve gyilkosság és felségárulás vádjában bűnösnek találta az idősebb Hunyadi fiút, s fővesztésre ítélte. A legenda szerint a kard háromszor is lesújtott László nyakára, ám nem ölte meg (a hosszú, dús haja miatt vagy a hóhér "ügyetlenkedése", s talán Hunyadi-pártisága miatt). A korabeli szokásjog szerint a királynak kegyelmet kellett volna adnia a túlélőnek, ám V. László "tovább"-ot intett a kivégzőnek, s a negyedik csapás már végzetes volt.

 

 

Sir Walter Raleigh

 

A devoni protestáns családban született Raleigh fiatalon részt vett egy írországi felkelés leverésében, majd földbirtokossá vált. A letelepedett életet hamar otthagyta, s 1583-ban részt vett féltestvére gyarmatalapító útján, de a bátyj egy hajóút során eltűnt, így ő vette át az Új-Fundlandon alapított gyarmat vezetését. A királynő hamar megszerette a fiatal felfedezőt, s főszerepet szánt neki Anglia korai gyarmatbirodalmának kiépítésében.

 

1591-ben titokban feleségül vette I. Erzsébet egyik társalkodónőjét, amiért mindketten börtönbe kerültek. Szabadulása után fejébe vette, hogy megkeresi a dél-amerikai aranyvárost, Eldorádót. I. Jakab angol király újra börtönbe záratta árulás vádjával, azonban 1616-ban kiengedte, hogy megtalálja az aranyat ontó várost. Mivel küldetését nem koronázta siker, egy spanyol előörs kirablásával próbálta készleteit feltölteni, amiért ismét letartóztatták, majd 1618. október 29-én lenyakazták.

 

I. Károly angol király

 

Károly még Skóciában született, ám 3 éves kora óta Angliában élt. Édesapja, Jakab halála (1625) után került trónra, ahol az angol parlamentáris hagyományokat sutba dobva igyekezett akaratát keresztülvinni. Az abszolutisztikus uralkodó sokáig nem is hívta össze az országgyűlést, csupán 1640-ben, amikor pénzre volt szüksége a Skócia elleni támadó hadjáratához.

 

A rövid, hosszú majd a csonka parlament időszakában polgárháború tört ki a királypártiak és az ellenzékiek között. Az Oliver Cromwell által vezetett angol hadsereg, melynek tagjait vasbordájú szenteknek is hívták, egyre több vereséget mért a királypártiakra, végül az uralkodó is a kezük közé került. A radikális hangok szavára hallgatva a parlament elítélte a Stuart uralkodót, s 1649. január 30-án Európa legnagyobb megdöbbenésére kivégezték.

 

XVI. Lajos Lajos, apja hosszú uralkodása után 1774-ben került Franciaország trónjára. Uralkodásának végére az ancien régime omladozni kezdett, s válságok sorát élte át. Az 1789-es francia forradalom kitörése gazdasági, társadalmi, financiális problémák összességét jelezte. Az abszolutizmusból rövid időre alkotmányos monarchiára váltott a francia nép, ám 1792. augusztus 10-én megostromolták uralkodójuk palotáját, megfosztották hatalmától, majd bebörtönözték.

 

A nép királya halálát akarta (hiszen a zsarnokság szimbólumát és a legfőbb bűnbakot látták benne), de a gironde és a jakobinusok küzdelmének is részét képezte a királygyilkosság ügye. Mivel Robespierre-ék is Lajos halálát kívánták, a kormányon lévő girondiak engedni kényszerültek. A Nemzeti Konvent 361:360 arányban megszavazta XVI. Lajos kivégzését, amire 1793. január 21-én Párizsban került sor.

 

Madame du Barry

 

Leánykori nevén Marie-Jeanne Bécu Vaubernier Franciaország északkeleti régiójában, Lotaringiában látta meg a napvilágot egy ferences rendi szerzetes lányaként 1743-ban. A varrónő édesanya gazdag szeretője felkarolta a szegény családot, s Párizsba vitte. A már-már luxuskörülmények között tartott, igen szemrevaló Marie-Jeanne-re egy párizsi arisztokrata figyelt fel, s 1768-ban bátyjával, Comte Guillaume du Barry-vel házasította össze.

 

Természetesen du Barry gróf tette nem volt teljesen érdek nélküli. Az volt a terve, hogy francia udvarba bejuttatja a gyönyörű grófnét, aki az éppen szeretőjét és egyben jó barátját, Madame Pompadour halálát sirató XV. Lajos legfőbb támaszává válna. A gróf sógornője által szeretett volna nagyobb befolyást elérni az öregedő királynál. Terve sikerült, bár a felkapaszkodott leányt nem nézték jó szemmel Versaillesban. Az uralkodó halála után Madame du Barry kénytelen volt otthagyni az udvart. Csak 1793-ban tért vissza a fővárosba, ahol a jakobinusok guillotine által kivégezték. A december 8-i kivégzésére menet folyamatosan sírt és jajveszékelt, életének utolsó mondata így hangzott: "Hóhér, csak még egy pillanatot, könyörögve kérlek!"

 

Hamida Djandoubi, a guillotine utolsó áldozata

 

A tunéziai származású Hamida Djandoubi 19 éves korában kezdett el dolgozni Marseille-ben kertészként. Egy munkahelyi baleset során 1971-ben elvesztette jobb lábának kétharmadát. Két évvel később egy 21 éves hölgy, Elisabeth Bousquet, akit a kórházban az amputációt követően ismert meg, panaszt nyújtott be az arab ellen, mondván, prostitúcióra kényszerítette őt.

 

Djandoubi-t letartóztatták, majd kis idő múltán feltételesen szabadlábra helyezték. 1974-ben elrabolta áldozatát, s miután megkínozta otthonában, Marseille külvárosába vitte az ijedt lányt, ahol megfojtotta. Hároméves per után, 1977-ben ítélték halálra a tunéziai férfit. Mivel Valéry Giscard d'Estaing francia elnök nem adta meg a kegyelmet, 1977. szeptember 10-én guillotine által kivégezték. Bár több ítélet is született Franciaországban guillotine általi halálbüntetésre, Hamida Djandoubi volt az utolsó, aki így vesztette életét. 1981-es megválasztása után François Mitterrand eltörölte a halálbüntetést Franciaországban.