 |
Herbert von Karajan |
A Karajan család görög származású volt, a 18. században költöztek a Török Birodalomból Bécsbe, majd Chemnitzbe. Szászország textiliparának fejlesztésében szerzett érdemeikért nemesi címet kaptak, ezzel jogot arra, hogy használhassák a "von" előtagot. Ekkor változott a nevük Karajaniszról Karajanra.
Herbert von Karajan 1908. április 5-én született Salzburgban. Négyéves korában kezdett zongorázni tanulni. Nyolcéves volt, amikor szülei beíratták a salzburgi Mozarteumba. Tanulmányait 1929-ben fejezte be, amikoris karmester szakon diplomát szerzett a bécsi Zeneakadémián. Ugyabban az évben, január 22-én debütált Salzburgban a Festspielhausban a Mozarteum zenekarával. Csajkovszkij V. szimfóniáját, Mozart A-dúr zongoraversenyét (K. 488) és Richard Strauss Don Juan című szimfonikus költeményét vezényelte.
1929-ben első karmesternek szerződtette őt az ulmi városi színház, miután nagy sikert aratott beugrásával Mozart Figaro házasságának előadásában. A Salzburgi Fesztiválon 1933-ban debütált. 1935-ben vezényelt már Bukarestben, Brüsszelben, Stockholmban, Amsterdamban és Párizsban, miután Németországban kinevezték a legfiatalabb Generalmusikdirektornak. 1937-ben mutatkozott be a Berlini Filharmonikusok élén Beethoven Fideliójával. 1934 és 1941 között az aacheni operaházban vezényelt sikeres operaelőadásokat és hangversenyeket 1938-ban, harminc éves korában Berlinben a Staatsoperban Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. "A Karajan-csoda"-ként emlegette őt egy berlini kritikus, kiemelve zenei érettségét Wagner e rendkívül igényes művével kapcsolatban, egyenesen Furtwängler és de Sabata szintjére emelve az ifjú dirigenst. Ugyanebben az évben szerződést kötött a Deutsche Gramophonnal, és több felvételt készített a berlini Staatskapelle zenekarral, többek között A Varázsfuvola Nyitányából. Ez év július 26-án feleségül vette Elmy Holgerloef operaénekesnőt.
A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Azóta is vitatják, hogy mi késztette erre, talán a pályán maradás egyedüli lehetőségét látta benne. Mindenesetre, Adolf Hitler 1939-ben nem értékelte nagyra karmesteri teljesítményét a Mesterdalnokokban, amit Karajan fejből vezényelt, és elvesztette a fonalat, hirtelen nem tudta, hol járnak, az énekesek "kiestek", és a függönyt leengedték a nagy zavarodottságban. Hitler úgy döntött, hogy Karajan soha nem vezényelhet a Bayreuthi Fesztiválon. Azonban, mint Göring kedvenc művésze megmaradhatott a Staatskapelle élén, ahol végülis körülbelül 150 operaelőadást vezényelhetett.
Miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta fellépéseit, mégis dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, és Hitler 50. születésnapja alkalmából tartott koncert után pedig állami karmesterré nevezték ki. 1942-ben, a II. világháború csúcspontján vette feleségül Anna Maria Sauest-et, akinek nagyszülei izraeliták voltak. 1944-re Karajan kegyvesztett lett, és Olaszországba menekült feleségével.
Karmesteri pályafutása a második világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. (Felmentették, de fellépései még sokáig tiltakozást váltottak ki, főleg Amerikában.) 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat (melynek 1955-től egészen 1989-ig állt az élén), és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában.
1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezető karmestere, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója, emellett a milanói Scala vezető karnagya és a New York-i Filharmonikusok vendégkarmestere volt. 1969-ben létrehozta a Herbert von Karajan Alapítványt. 1985-ben a világ első karmestereként vezényelt istentiszteletet a Vatikánban, két évre rá ? már betegségével küszködve ? az újévi koncertet dirigálta Bécsben.
Sikereinek alapja a tökéletes mesterségbeli tudás, a fanatikus munkaszeretet és a tökéletességre való törekvés volt. Könyörtelen művészi igényessége nem ismert határt sem önmagával, sem a zenekarral, sem az énekesekkel szemben. Mindezzel számos súrlódást, kisebb-nagyobb konfliktust provokált ? a sikersorozatot botrányok kísérték a Scalában, Salzburgban, Bécsben és a Berlini Filharmonikusok élén. Ez utóbbi zenekar maradt tevékenységének középpontjában, de a sorozatos viták megrontották a muzsikusok és Karajan kapcsolatát, ezért 1989 áprilisában lemondott berlini tisztségéről.
Nagyszerű formaérzékkel rendelkező, szuggesztív egyéniség volt. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a 20. század legkiválóbbjai közé tartozott. Interpretációjának pontosságáról és tárgyilagosságáról volt nevezetes, bár élete vége felé stílusa egyre személyesebbé vált. A körülötte dúló viharok során nem művészetét, hanem karakterét bírálták sokan: diktátori ösztönét, amely nem tűrt ellentmondást, s csak az alávetettséget viselte el másoktól.
Súlyos gerincműtétje után, hajlottan és megtörten is a dobogóra állt, az 1987-es bécsi újévi koncertjén a zenekar talán még éteribben szólalt meg pálcája intésére. Igazán Wagner birodalmában érezte otthon magát, de ugyanilyen átéléssel szólalt meg vezénylésével Beethoven és Mozart is. Az olasz opera szintén közel állt hozzá, Verdi, Mascagni és Leoncavallo műveit felejthetetlenül vezényelte.
Zenei hagyatéka rendkívül gazdag, több száz lemezt készített, melyek összesen 12 millió példányban keltek el. Egész sorozatokat, Beethoven szimfóniáit, Mozart- és Wagner-operákat ismételt meg, a tökéletességet hajszolva. A zenészek üzletszerűséggel vádolták, de lázadni már csak betegsége idején mertek ellene. 1989. július 16-án hunyt el.
Karajannak nagy jelentősége volt a CD-k kifejlesztésében. Úttörő szerepet vállalt e technológia és a formátum népszerűsítésében. A hagyomány szerint az eredetileg 60 perces műsoridőre tervezett compact disc-eket 74 percre bővítették ? mindezt azért, hogy a Karajan által vezényelt Beethoven IX. szimfónia ráférjen egy lemezre.
