Idén február 9-én lesz a Kórusok éjszakája.

A Kórusok éjszakáján tíz helyszínen közel ötven kórus lép fel, akiket rövid, húszperces a cappella koncerteken hallgathat meg a zeneszerető közönség. A koncertek helyszínéül idén is a Palotanegyed különleges terei szolgálnak, melyek között akad olyan is, amely csak ezen az egy estén nyílik ki a látogatók számára.

A kórusok között felbukkannak régi és új fellépők egyaránt, többen pedig külföldről érkeznek a fesztiválra - Görögországból, Írországból, Lengyelországból, Norvégiából, és számos vidéki város énekkara is megmutatja magát.

A fellépők hat különböző kategóriában képviseltetik magukat: gyerekkórus, klasszikus zene, könnyűzene, kortárs, illetve modern zene, népzene és régizene. Az állandó helyszíneken túl a Palotanegyed bármely pontján találkozhat a közönség énekes flashmobot tartó kórusokkal a délutáni óráktól egészen késő estig.


kejtoth_arpad_600x397.png
Tóth Árpád művészeti vezetőFotó forrása: atempo.sk

A program 16 órakor veszi kezdetét, a már jól ismert Éneklő Utca helyett idén az Éneklő Kertté változó Múzeumkert várja a közönséget, ahol a fellépő kórusok rövid ízelítőt adnak repertoárjukból. Az este folyamán 19.30-kor ugyanitt ismét felhangzanak a pár perces zenei bemutatkozások.

A fesztivál utolsó koncertjei 22.20-kor kezdődnek, majd 23 órakor a Pollack Mihály téren a közönség és a fellépők közösen zárják a Kórusok éjszakáját, a Közös Éneklésen, ahol felcsendül majd az erre az alkalomra írt záródal, amelynek zeneszerzője Tóth Árpád, a Kórusok éjszakája művészeti vezetője, szövegírója pedig Molnár Illés.


csik01_600x400.png
A Csíkszerda kórus

A szervező Csíkszerda kóruscsalád jellegzetes mintájú öltözékben fellépő tagjai is felvillantanak részleteket idei projektjeikből. A kórusok művészeti vezetője Tóth Árpád, a nemzetközileg elismert karnagy és zenepedagógus, aki többek között a 2019-es záródal szerzője.

A Kórusok éjszakája fő célja, hogy népszerűsítse a kóruskultúrát és láthatóvá tegye, hogy az éneklés örömöt ad és összeköt bennünket. A rendezvény a közösségi önszerveződés egyik remek példája, hiszen a fesztivál hetedik éve kizárólag önkéntesek segítségével jön létre.

További információ: korusokejszakaja.hu