„Csongrádon a hőség sorra szedi áldozatait. A hőmérő napok óta 39-40 fokot mutat. A nagy forróság és szárazság a kukorica- és krumplitermést igen károsan befolyásolja, a lakosság nagy ínségnek néz eléje. Tegnap a tarthatatlan forróságban sokan a Tiszára mentek fürödni. Három leányt, kik nem tudtak úszni, a sebes víz elsodort. (…) Csoknya községben az óriási hőségben gyakorlatra vezényelték ki a honvédeket, akik közül menetelés közben 40 kidőlt a sorból. A gyakorlat ezek után nyomban félbeszakadt.” Az idézetek 1911-ből valók, és a hírszerkesztők a rákövető években, évtizedekben is hasonlóan drámai sorokat szállítottak az olvasóknak.

1939. #3292 Fotó: Fortepan
1939. #55556 Fotó: Fortepan/Magyar Bálint

„Hőhullám. Néhány év előtt még ismeretlen volt ez az új szó, de az a roppant forróság, amelynek okát a meteorológia megadni nem tudta, nemcsak létet adott az új szónak, hanem egyúttal fogalommá is nevelte azt” – írta a Kecskeméti Napló ugyanakkor, majd olyan mondatokkal folytatta, amelyek ma is szerepelhetnének a hírekben: „Szélsőségek közt mozog a mi időjárásunk. A mögöttünk levő tél egyike volt a legkegyetlenebb hidegségű teleknek, hetekig tartott a dermesztő fagy, s csak márciusban ért véget. És most a másik végletben vagyunk, a forróság kulminációját nyögjük.”

Az oroszlányi Fürst Sándor utca az Irinyi János utca torkolatával szemben 1983-ban. #19825 Fotó: Fortepan
1940. #92393 Fotó: Fortepan/Ebner

Száz éve szereplői az időjárás-tudósításoknak a „legöregebb emberek”, hogy rendre elmondhassák, ilyen viharra, olyan melegre még ők sem emlékeznek. Ez sokszor bizonyára igaz, de előfordulnak túlzások is a műfajban. Az egyre gyakrabban jelentkező extrém időjárási jelenségek láttán azonban mindinkább hitelt kell adnunk a szavaiknak.

Siófok, 1935. #151325 Fotó: Fortepan/Halmosi Sándor

A téma neves szerzőket is megihletett: „Ideje lenne végre tisztázni a fogalmakat, ideje lenne felszámolni a legendával, melyet tankönyvek és általánosan elterjedt tévhitek oktatnak s amely úgy hangzik, hogy mi itt, Közép-Európában s annak is a közepén, Budapesten, a mérsékelt égöv alatt élünk” – írja 1940-ben Márai Sándor egy tárcájában. „Én, mint legöregebb ember, felháborodva tiltakozom e tévhit ellen. […] Nyáron itt volt az egyiptomi anyakirályné három gyönyörű leányával s a lapok megírták, hogy az anyakirályné, — aki mégis csak Tut-enk-Ámon leszármazottja s más, előkelő és több ezer éves egyiptomi hercegnők ivadéka, kiknek olyan nevük van, mint a vesebajnak latinul! — panaszkodott a hőség miatt, júliusban, Budapesten! Azt mondta, hogy Kairóban nincs olyan meleg.

Elmúlt nyáron olyan trópusi forróság volt Pesten, hogy egyes napokon már csak az a hiú teve bírta, amely föllépett esténként a Margitszigeten, a Csongor és Tündében, ha jól emlékszem, mint legöregebb ember” – folytatja Márai. „Nincs nyár, csak trópus van, vad átmenetekkel. […] Megszűnt az az életérzés, melynek a mérsékelt égöv feltétele volt, megszűnt az egyensúly a világban, mintha minden megveszett és megvadult volna, minden rekordra tör, a természet is.”

A Kanári-szigeteki Maspalomas sivatagban 1973-ban. Jobbra Farkas Juli manöken. #44687 Fotó: Fortepan/Schiffer Pál

És nem csak magával a meleggel volt baj. Márai egy névtelen kortársának olvasói leveléből tudhatjuk meg, hogy 1940-ben „a kánikulai forróságban elcsigázott polgár, ha meg akar pihenni a lombos fák árnyékában, hiába vágyakozik erre, mert parkjainkban meglepően kevés az ülőhely. Ott van például a gyönyörű Kossuth Lajos tér. A szobor északnyugati sarkában van néhány pad, ezek azonban állandóan foglaltak, s előttük nagy csoportokban álldogálnak azok, akik szintén szeretnének munkájuk után kissé megpihenni és jó levegőt szívni. Hasonlóan mostohán van ellátva a Szabadság tér is.”

A Kossuth-emlékmű (Horvay János, 1927) a budapesti Kossuth Lajos téren 1930-ban. #3504 Fotó: Fortepan

A padokon a szabályok szerint nem volt szabad éjszakázni, a rendőrök felkeltették és elzavarták az ott alvó csavargókat. Kánikula idején azonban a rendőrök engedékenyebbek voltak, és egészen késő éjszakáig békén hagyták a padokon hűsölő városiakat.

A fővárosi Vigadó tér a bérelhető Buchwald-székekkel 1909-ben, háttérben a Vigadó épülete. #86291 Fotó: Fortepan/Schmidt Albin

A lopással már más volt a helyzet. Gerstenbrein Mihályné fodrásznő 1936 júliusában egy belvárosi üzletben nagyobb értékű ruhakelmét lopott el. „Beismerem bűnösségemet – vallotta azután a törvényszék előtt –, de tessék elhinni, bíró úr, hogy a kánikula miatt követtem el a lopást. Miért a kánikula miatt? – csodálkozott a bíró. Azért kérem, mert amikor a kánikula megkezdődött, egyszerre 13 vendégem utazott el nyaralni, és én ezért kenyér nélkül maradtam.”

Az Ipoly a felvidéki Poltár falu közelében 1960 körül. #60255 Fotó: Fortepan/Zsanda Zsolt/Vajszada Károly

Fontos kérdés volt a lugasok, szaletlik megfelelő kialakítása. A Fortepanon se szeri se száma a hangulatos kis építményekben vagy előttük hűsölő társaságokat ábrázoló képeknek. A szakértők szerint a jó lugas olyan helyen áll, ahonnan a kertre a legszebb kilátás nyílik. Lehetnek rajta kis ablakok és ajtók, de érdemes szellősre hagynunk, hogy élvezhessük a szabad levegőt, „nem úgy, mint a régi lugasokban, melyek inkább valami sötét odúhoz hasonlítottak”.

Az 1920-as évek hőhullámai, úgy mondják, valósággal fellázították a nagyvárosok férfilakosságát a divat túl szigorú szabályai ellen. Míg a nők lenge csipkékben és fátylakban vészelték át a forró napokat, addig a férfiak zakóban, mellényben ájuldoztak a hőségben, ingujjra vetkezve járni az utcán illetlenségnek számított.

#57369 Fotó: Fortepan/Karabélyos Péter

Bécsi divatszakértők azonban ekkor hadjáratot indítottak a kemény inggallér, „a legszörnyűbb kínzóeszközök egyike” nyári viselése ellen, másik újításukkal pedig a mellényt kívánták kikapcsolni a férfiak ruhatárából. „A kigombolt mellényben izzadó férfi semmi esetre sem nyújt rokonszenves látványt, azok pedig, akik a kánikula ideje alatt ragaszkodnak a mellény viseletéhez, a legnagyobb igyekezettel sem tudják elkerülni, hogy csakhamar szánalmasan gyűrött állapotban, csuromvizesen bolyongjanak a rekkenő napsütésben.”

1910. #86295 Fotó: Fortepan/Schmidt Albin

Akadnak még merészebb újítók is, akik egyenesen azt hirdetik, hogy a zakó is felesleges, és hogy kánikulában „ezeket a szükségtelen ruhadarabokat az olasz fascisták ingviseletéhez hasonló vászon vagy selyem ingekkel lehetne pótolni”.

Balatonalmádi, 1928. #24818 Fotó: Fortepan/Weygand Tibor

És akárcsak ma, minden szezonban elhangzott a kérdés, hogy miért nem viselhetnek a nehéz uniformis helyett fehér vászonöltönyt a rendőrök (és mi szükség van kánikulában a közlekedési rendőrökön a derékszíjra és a kardra). Az autóbusz-végállomásokra pedig egyszerű mosdóbódék felállítását szorgalmazták a sofőrök számára.

#149393 Fotó: Fortepan/Tóth Árpád

Az 1960-as években inkább a hűsítőket hiányoltuk. Az ásványvizesek arról panaszkodtak, hogy a kereskedelem alig rendel valamit az erdei szederből készült kitűnő Rubintból, a Liget és Utas koktélból. A likőripari vállalatnál pedig állítólag raktáron állt a rengeteg Coca-Cola, az egységeknek csak meg kellett volna rendelniük, hogy a közönség hozzájusson.

1982. #118571 Fotó: Fortepan/Slachta Krisztina

A másik slágertermékből, a fagyiból 1956 nyarán legalább nem volt hiány. Június 7-én például 9000 kiló, vagyis 180 000 egyforintos adagnak megfelelő mennyiségű fagylalt érkezett az üzletekbe, a legtöbb a két kedvenc ízűből, a csokoládéból és a vaníliából.

Fagyiárus a soproni piacon 1915-ben. #47299 Fotó: Fortepan/Vargha Zsuzsa
1965. #50826 Fotó: Fortepan/Nagy Gyula
Mozgó fagylaltárus a római parton 1961-ben. #113933 Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

1968 nyaráról azt jegyezték fel, hogy olyan tartós meleget, mint akkor, korábban még nem tapasztaltak Magyarországon. Július 8-án és 9-én százával estek össze a járókelők az utcákon, a mentők rekordszámú kivonulást regisztráltak. A Belügyminisztérium közlekedési csoportfőnöke sajtóértekezletet is összehívott. – Nagyon kérem önöket – kezdte Ladvánszky ezredes –, rázzák fel a közvéleményt, mert az egyre elviselhetetlenebb kánikula következtében a vigyázatlanság mind több halálos áldozatot szed. Szombat reggeltől vasárnap estig 16 fürdőző vesztette életét.

Párazuhany a Köztársaság (ma II. János Pál pápa) téren 1970 körül. #141397 Fotó: Fortepan/Főkert/Hlatky Katalin

Közben a pestiek strandhiánytól szenvedtek. Az 1970-es évekre kétmillióssá nőtt fővárosnak ugyanannyi strandja volt, mint amikor még egymilliós volt, újak építésére nem volt pénz. Javaslatként pedig már ekkor felmerült, hogy létesítsenek a Dunán, a Szentendrei-szigeten, a Lupa-szigeten vagy a Római­-parton kisegítő, öltözősátras kánikulastrandot.

A csillaghegyi strandfürdő 1935-ben. #7400 Fotó: Fortepan
1960. #26032 Fotó: Fortepan/Arina

A melegnek véget vető viharokat ugyancsak drámai szavakkal írták le a tudósítók, és félelmetes is lehetett átélni a sok „emberemlékezet óta nem tapasztalt” felhőszakadást, orkánt és záporostromot.

Az Erzsébet körút és a Dob utca kereszteződése 1974-ben. #75664 Fotó: Fortepan/Kristek Pál
Felhőszakadás 1963. május 24-én Pécsett, a Mária (Déryné) utca és Szent Mór (Zetkin Klára) utca sarkán. #106775 Fotó: Fortepan/Hunyady József

Többek halálát és sérülését okozta a Magyarország legnagyobb ismert tornádójaként emlegetett fergeteg 1924 nyarán, ami házak százait döntötte romba Bia és Vác között több településen. 1961-ben még a Meteorológiai Intézet obszervatóriumának antennáját is derékba törte az orkán, 1972-ben fél Balatonfüredet tette tönkre egy tornádó.

Kidőlt fa az 1958. augusztus 21-i vihar után Budapesten, a Hűvösvölgyi út (Vörös Hadsereg útja) 110. előtt. #117039 Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György
A fővárosi Stáhly utca az 1975. július 19-i vihar után. #88610 Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Ma még durvább viharokat kap a nyakába az emberiség, és többé már nem tehet úgy, mintha nem értené ezek miértjét. A pusztító villámcsapásokért az 1920-as években egyesek az akkoriban felszerelt első rádióadókat, antennákat okolták, az 1950-es években pedig a kísérleti atomrobbantásokban látták a szokatlan időjárás okát. A titokzatos magyarázatok mára elfogytak, annál nagyobb szükség volna okos, közös tettekre.

Balatonmáriafürdő, szemben a Tapolcai-medence vulkáni eredetű hegyei, 1942. #71856 Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar

A cikk megírásához az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található.

#heti fortepan