Hétvégén rendezik a VII. Református Zenei Fesztivált

Egyéb

A péntek délutáni Bakáts téri ünnepélyes megnyitó után Lovász Irén és barátai játszanak reneszánsz zenét, majd pódiumbeszélgetés következik Kopp Mária orvos-pszichológussal. A pénteki fellépők között szerepel a Vujicsics együttes, majd zsoltárénekléssel egybekötött mécses-menetet tartanak a Ráday utcában. A napot a Kálvin téri református templomban egy késő esti zenés áhítat zárja, amelyen igét hirdet Csoma Áron református lelkész. A szertartáson egy 150 tagú kórus és az Invocatio Musicalis együttes is közreműködik.
   
Másnap rendezik meg a református intézmények találkozóját a Lónyay utcai Református Gimnáziumban, ahol több művészeti csoport is bemutatkozik, lesz énektanulás, s külön program az óvodásoknak.
   
 After Crying

Szombaton ad koncertet a Keep Floyding, a Transylmania, a Misztrál és az After Crying, valamint a Gárdonyi Zoltán Református Együttes is, és ismét lesz kerekasztal-beszélgetés Bogár László egyetemi tanár vezetésével. A fesztivál második napja a 300 tagú Egyesített Református Kórus hangversenyével zárul a Kálvin téri református templomban.

   
Vasárnap délelőtt ünnepi zenés istentisztelet tartanak a Szilágyi Dezső téri és a Kálvin téri református templomban. Ezeken megemlékeznek a trianoni békeszerződésről is az erdélyi Sola Musica régizene együttes, a Szatmári Református Egyházmegye lelkészkórusa és a Szatmári Református Gimnázium gyermekkórusának közreműködésével.
   
A Bakáts téri katolikus templomban Vedres Csaba, Gyermán Júlia és a pécsi Bárdos Kórus koncertezik, késő délután pedig Bakos Árpád énekes-zenész ad hangversenyt a teológiai fakultás épületében a Ráday utcában. A Fasori református templomban ugyancsak vasárnap a Psaltérium Hungaricum Kórus hangversenyén Johann Sebastian Bach, Felix Mendelssohn és Vajda János zeneművei hangzanak el.
   
Este a Zurgó együttes ad koncertet a teológia dísztermében, a Kálvin téri református templomban pedig zenés áhítat lesz, amelyen újra fellép a Sola Musica együttes és bemutatkozik az Ars Renata énekegyüttes is.
   
A pódiumbeszélgetésen ezúttal Bagdy Emőke pszichológus professzor fejti ki véleményét a család, az egyház és a civil társadalom szerepéről.
   
A háromnapos rendezvényen a Biblia Múzeum hétvégi üzemben tart nyitva, a református oktatási intézmények találkozóján pedig játszanak majd Kálvin-activityt és építenek Kálvin-kertet. Ezenkívül teremfocizhatnak, kosárlabdázhatnak, röplabdázhatnak, pingpongozhatnak az érdeklődők, és tartanak éjszakai filmvetítést is, valamint látogatható lesz Égerházi Imre festőművész kiállítása és a Kálvin kertje interaktív kiállítás.