Hétvégi várkalauz: Körmend
Egy 1238-as oklevél szerint Pál főispán tett igazságot a 'villa Curmend' földjén letelepült vendégek birtokperében. A II. András király által a Hermán nemzetségnek adományozott településen az új birtokosok egy lakótornyot emeltek, amely a 14. század elején a nagyhatalmú dunántúli oligarchacsalád, a Kőszegiek hatalmába került. Ők - nem elégedve meg a kis alapterületű erődítménnyel - új várat emeltettek az egyik mocsarakkal oltalmazott szigeten. Az eddig végzett régészeti kutatások szerint a fahídon megközelíthető külsővárból vezetett az út a szabálytalan négyszög alaprajzú belsővárba. Ezt építették ki mindenkori földesurai az évszázadok alatt egyre jobban védhető végvárrá.
Miután Károly Róbert erőt vett a Kőszegi nemzetségen, hosszú évtizedekig a királyi Kamara igazgatta Körmend mezővárosát és a várbirtokhoz tartozó jobbágyfalvakat. Zsigmond uralkodása alatt ismét magánkézbe jutott, csere útján a Széchy főnemesi család mondhatta a magáénak. Az 1440-es években az özvegy Erzsébet királyné hívei ostromolták sikertelenül. A török hódoltság idejében az erősség már az Erdődy családé, akik az egyre gyakoribbá váló ellenséges portyázások veszélye miatt saroktornyokkal erősítették meg, egyúttal a polgárházakat oltalmazó palánkfalat létesítettek. Szükség is volt rájuk, hiszen a hadi krónikák lapjain gyakorta szerepelt Körmend neve.
A város fénykorát a Batthyány família idején, a 17. században élte. Ekkor jelentős mértékben átalakították az erősséget, most már elsősorban a kényelmi szempontokra helyezve a hangsúlyt. Az utolsó hadi események a Rákóczi-szabadságharc során érintették, a kuruc felkelők zászlaját évekig lobogtatta a szél a várkastély tornyain. Mivel a Batthyányiak mindvégig a Habsburg-ház hűségén maradtak, megtarthatták hatalmas birtokaikat. A katonai jelentőségét vesztett várból külhoni építőmesterek segítségével barokk ízlésvilágú, kétemeletes, manzárdtetős rezidenciát varázsoltak, körülötte grandiózus méretű francia parkkal, amelyet messze földről hozatott egzotikus növényekkel népesítettek be.
A 20. század ismét megpróbáltatásokat hozott a műemléknek: miután tulajdonosai 1944-ben nyugatra menekültek, a megszálló orosz katonák kifosztották. Sorsa megnyugtatóan csak napjainkra rendeződött, felújított termeivel méltóképpen fogadja a kíváncsi látogatókat.