Hétvégi várkalauz: Nagykálló
A XVI század vészterhes időszakot jelentett Magyarországnak, hiszen az Oszmán Birodalom seregei hatalmas területeket hódítottak meg, rabságot és pusztulást hozva a védtelen lakosságra. Mind Ferdinánd, mind János király hadvezérei előtt egyre világosabbá vált, hogy a hatalmas túlerővel rendelkező muzulmán csapatok ellenében csak a megerősített bázisok, a jól felfegyverzett katonák által védett, hadianyagokkal megfelelően ellátott végvárak vehetik fel sikerrel a harcot. Erre pedig a kora középkori lovagvárak már nem bizonyultak megfelelőnek, helyettük korszerű erődöket kellett létrehozni.
Miután Szolnok várát 1552-ben elfoglalták az oszmánok, megnyílt előttük az út a Tiszántúl irányába. A hódítók tervei között szerepelt egy támaszpont kialakítása Nagykállónál. Tervüket megneszelte azonban Rueber kassai generális, aki 1570-ben nagy haddal megjelent a helyszínen és maga fogott egy palánkvár megépítésébe. Hiába tiltakozott a hadicélú munkálatok ellen Musztafa budai pasa, a fa-föld szerkezetű végvár hamarosan elkészült.
A négyszögletes várfal sarkain ágyúkkal ellátott olaszbástyák emelkedtek. A falak mögött állomásozó könnyűlovas huszárok elsődleges feladatát a környékre támadó dúló-fosztogató ellenség visszaverése jelentette. Se szeri, se száma azon összecsapásoknak, amelyekben a kállói végváriak részt vettek a hódoltság idején. A vár jelentőségét az adta, hogy a királyi Magyarország, a török hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség területeinek hármas határvidékén állt, ezért folytattak érte véres ostromokat.
A XVII. században is ezen a vidéken át vezették hadjárataikat Bocskai István, Bethlen Gábor majd I. Rákóczi György fejedelmek a bécsi udvar ellen. A kurucok 1703 őszén vették birtokba, de a következő esztendőben az építmény elbontásáról döntöttek. II. Rákóczi Ferenc parancsára védőműveit bontócsákánnyal verték szét, mély árkait feltöltötték. A helyi néphagyomány szerint a református templom tornyát a várbeli épületek tégláiból emelték.