Hétvégi várkalauz: Tapolca
Az ősidők óta lakott helység nevét valószínűleg a szláv ajkú népességtől kapta. Oklevélben először 1272-ben említették, amikorra vásárvámjának nagysága alapján már a jelentősebb mezővárosok közé emelkedett. Plébániatemplomát a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel a XIII. század végén, Pál nevű papja pedig a pápai tizedjegyzékben is szerepelt.
A virágzó település I. (Nagy) Lajos király adományaként 1378-ban a karthauzi szerzetesrend birtokába került át. Töretlen fejlődését az 1526. évi vesztes mohácsi csata utáni időszakban súlyos veszedelem fenyegette, hiszen a törökök csapásai alatt sorra estek el a dunántúli végházak. 1561 áprilisában egy éjszakai rajtaütés során a közeli Hegyesd várát is megszállta az ellen, ahonnan kiindulva dúlták-fosztogatták a környékbeli jobbágyfalvak védtelen népét.
A várparancsnok, Bajazid aga rövidesen belovagolt Tapolcára is, ahol a kő egyházi épület köré egy palánkvárat tervezett létesíteni. Az aga azonban a Gyulaffy László csobánci várkapitánnyal vívott párviadalban rövidesen életét vesztette, így a török bázis nem valósult meg.
A helység jelentőségét azonban ekkorra már a bécsi Haditanács is felismerte, és utasítására kőfalakkal és ágyúk számára kialakított védőművekkel erődítették meg a város központját. A korabeli dokumentumok szerint a négyszögletes végvárat széles árok kerítette, az építmény sarkait bástyák tagolták. Katonai jelentőségét egészen a XVII. század végéig megőrizte, amikor az oszmánokat végleg kiverték országunk területéről. Ezután már feleslegessé váltak falai, a terjeszkedő lakosság fokozatosan lebontotta, hogy lakóépületeinek anyagául használja. Így napjainkra csak kisebb részletei tekinthetők meg a kirándulók által oly kedvelt Tapolca belvárosában.