Hetven program az idei pécsi Sétatér fesztiválon

Egyéb

(MTI) - A programok közül kiemelkedik Rúzsa Magdi, a 30Y, és a világzenében az egyik legnevesebb magyar együttes, a Mitsoura koncertje. Rajtuk kívül olyan zenekarokat is láthat és hallhat a közönség, mint a Simply English, a Kaláka, a Szélkiáltó és a több mint harminc éve alakult Szekszárd Big Band.
 

Június 21-én, a zene ünnepén reggel nyolc és este tíz óra között tíz helyszínen huszonhat fellépő szórakoztatja a közönséget. Az érdeklődők négy nappal később a Pécs Ars Geo Művészeti-Tudományos Élményműhely ismeretterjesztő előadásain, bemutatóin betekintést nyerhetnek a háromdimenziós mozi világába, megtudhatják, mi az az ízletes matematika, a termésmandala, s ha kedvük lesz, készíthetnek hajtogatott logikai játékot, végezhetnek kompozíciós kísérletet.
    
A fesztivál kilenc napja alatt emellett lesznek táncházak, táncbemutatók, a gyermekeknek játszóházak, játékos vetélkedők, nyílik egy, az önkéntességről szóló szabadtéri fotókiállítás, június 24-én, Szent Iván éjjelén pedig a hagyományos tűzugrást rendeznek. A vendégek ellátásáról a Sétatérre települt borászok, vendéglősök gondoskodnak.