Székely családban született, gyermekkorát Óbudán töltötte. A zenével korán megismerkedett: zongorázni tanult, majd áttért a klasszikus gitárra, nyolc évig járt a mai Óbudai Társaskör helyén álló egykori zeneiskolába. Kamaszként megannyi kortársához hasonlóan a Szabad Európa Rádió és a luxembourgi rádió könnyűzenei adását hallgatta, Liversing- és Dogs-koncertekre járt, s amikor 1968-ban először hallotta a Cream és Jimi Hendrix zenéjét, kinyílt előtte a világ.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Első zenekara 1968-tól a Vincze Viktóriát is kísérő Ferm volt.

Az együttes többórás műsorán a Beatlestől Tom Jonesig minden szerepelt, a dalokat a rádióból tanulta meg hallás után. 1971-ben a „kölyök-Generál” alapító tagja lett. A tinizenekar két év múlva megnyerte a Ki mit tud?-ot a Mit tehet az ember című dallal. A Mikrolied női vokállal társulva ontották a popos, vidám, fülbemászó, könnyed slágereket, mint a Csöngess be hozzám jó barát, a Ha ismerném, a Szélkakas és így tovább. Hihetetlen gyorsasággal váltak a fiatalok kedvencévé, de csak néhány évig tartott a tündöklés. Karácsony 1974-ben az első magyar szupergruppban, a Locomotiv GT-ben az Amerikába disszidált Barta Tamás helyét vette át, a szólóénekes Révész Sándort egy évvel később elcsábította a Piramis.

Az LGT 1975-ben már vele készítette a Mindig magasabbra című albumot.

Az év májusában hatalmas tömeg előtt adták szokásos koncertjüket a Tabánban. Karácsony virtuóz gitárjátékával, tiszta énekhangjával, dalainak különös hangulatával nagyban hozzájárult sikerükhöz. Ismertebb szerzeménye a Rajongás, az Engedj el, Az utolsó szerelmes dal, A dal a miénk, az Áldd meg a dalt, A síneken és az Ellenfél nélkül.

Az 1980-as évek közepétől egyre kevesebbet koncerteztek, a tagok szólókarrierjüket építgették, hosszú ideig utolsó albumuk 1984-ben jelent meg Ellenfél nélkül címmel.

1992-ben a Nyugati pályaudvaron megtartották búcsúkoncertjüket, de nem oszlottak fel. Tizenhárom évi hallgatás után 1997-ben váratlanul új albumot adtak ki 424 – Mozdonyopera címmel. 1999-ben kétszázezer néző előtt koncerteztek a Felvonulási téren, 2002-ben az Óbudai-szigeten léptek fel, és ugyanabban az évben jelentették meg A fiúk a kocsmába mentek című lemezüket.

2007-ben ők voltak a Szigeten a nulladik nap sztárjai, ahol Karácsony kisebbik lánya fuvolázott, a nagyobbik pedig énekelt az Áldd meg a dalt című dalban, bár végül egyikük sem a zenei pályát választotta. Az LGT élőben utoljára 2013-ban lépett fel Alsóőrsön. Somló Tamás 2016-ban bekövetkezett halála után a másik három tag bejelentette, hogy az LGT nem folytatja tovább.

A gitáros-zeneszerző az első szólólemezét 1986-ban jelentette meg Az időn túl címmel.

Ezt követte tíz év múlva a James, majd a Boldog Karácsony 2004-ben. Számos együttesbe hívták, de ő nem akart elszegődni sehová, mert számára az LGT „a” zenekar. Zenei rendezőként és hangmérnökként közreműködött a Napóleon Boulevard albumain, dolgozott az LGT tagjaival, Révész Sándorral (közös turnéjuk is volt), Komár Lászlóval, Zoránnal, Katona Klárival, ő basszusgitározott a V’Moto-Rock albumán. A többi közt fellépett a kölyök-Generál nosztalgiakoncertjén, 2006 decemberében Frenreisz Károly 60 éves jubileumi koncertjén az ős-LGT-ben ő helyettesítette az elhunyt Bartát. Egy interjúban azt nyilatkozta: nagyszerű dolog, ha az embernek lehetősége van a kísérletezésre, szeret új dolgokat kipróbálni úgy, hogy közben a zene sokak számára érthető és élvezhető maradjon.

Néhány éve visszatért a színpadra, így kevesebb ideje jut a gitároktatásra. Solti János dobossal a Zenevonat Produkció rendszeres szereplője, a koncerteken az Abrakazabra zenekar kíséretével a legnépszerűbb LGT-slágerek csendülnek fel. Emellett fellép Charlie-val, a Napos Oldal zenekarral, Für Anikóval, Malek Andreával, a Firkinnel, saját formációjával, a Trióval, és sok helyre hívják szólóestekre is.

Jelenleg a Csík Zenekarral és Presser Gáborral turnézik, az országos koncertsorozaton a Locomotív GT dalaira készült feldolgozásokat mutatják be, amelyek a Csík Zenekar az LGT két tagjával tavaly megjelent közös, A dal a miénk című lemezén hallhatók. A turnén a címadó dal mellett olyan LGT-klasszikusok hangzanak fel, mint a Miénk itt a tér, az Embertelen dal, az Áldd meg a dalt, az És jött a doktor vagy az Ugye mi jó barátok vagyunk.

A ma már büszke nagyapa zenész Szentendrén él. 2000-ben megkapta a Hungaroton életműdíját, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

Nyitókép: Karácsony János gitáros, énekes a Locomotív GT együttes koncertjén a többhelyszínes Nagyon Balaton fesztivál részeként megrendezett LGT-fesztiválon az alsóörsi Európa Kempingben 2013. augusztus 18-án. Fotó: MTI/Marjai János