A hiányból születő jelenlét, amit úgysem fogsz megérteni

Itt most nincs történet, amelyet el kellene mesélni, nincsenek figurák, amelyekbe kapaszkodhatnánk – helyettük a mozdulat nyoma, a festék anyagszerűsége, a ritmus, az energia sűrűsége lép elénk. A lényeg nem az ábrázolásban, hanem a közvetlen jelenlétben rejlik. Átélés van meg zsigeri tapasztalat. A kiállítás címe is erre utal: a hiány nem ürességet jelent, hanem teret, amelyben a néző a saját testével, emlékeivel, érzéseivel tölti ki a képet. Ahol megtapasztalhatja saját jelenlétét.

Bánki Ákos vásznai robbanásszerű energiával hatnak: az intenzív színek örvénylő, sodró mozgása, a felületen lecsorgó fröccsenő festéknyomok a nyers, őszinte és megállíthatatlan alkotói gesztus közvetlen lenyomatai. A festék nála nem eszköz, hanem önálló szereplő, társ, amely súlyával, sűrűségével és áramlásával formálja a képet.

A kiállítás Bánki különböző korszakaiból válogat. A Lélekvirág darabjaiban – ahogy Schneller János írja – a formátlanság, a túlburjánzás, a zaklatott mozdulatok átvágják a képek kereteit, hiába minden próbálkozás, hogy az indulatokat határok közé szorítsa. A Flūmen című sorozatban a víz hömpölygése és a festék lassú áramlása meditatív teret hoz létre, a Dionüszosz képei pedig a kiüresedésből való megérkezés stációi. Bánki saját szavaival: „Azt mondtam, ha nincs bennem semmi, nincs gondolat, szenvedélyes érzés, akkor jó, bassza meg, megfestem a semmit – nem az üreset, hanem azt a kibaszott semmit, amit érzek.” E művek befogadása során pedig a vászon előtti testélmény fontos: a gesztus és a matéria találkozása olyan intenzitást hoz létre, hogy a néző szinte hallja a ritmust, zsigereiben érzi a lendületet, a mozdulat erejét.

Míg Bánkinál a fékezhetetlen, dübörgő, sámánisztikus energiák dominálnak, addig Baráth Áron festészetében a gesztus és a forma feszültsége alakítja a kompozíciókat. Vásznain széles, monumentális ecsetvonásokban jelennek meg a ritmusok, amelyek egyszerre szólnak a szabadságról és a kontrollról. A fluoreszkáló, vibráló színek erőteljes vizuális feszültséget teremtenek, a mozdulatban pedig a test közvetlen jelenléte őrződik meg. Baráth művészetében a gesztus felfokozott állapotból születő táncmozdulat, amely mindig kirajzol egyfajta szerkezetet: az ösztönösséget a rákészültség fékezi, a dionüszoszit neonszínű határ zárja keretbe. Ez a kettősség – a spontaneitás és a rend egymásba fonódása – adja festészetének sajátos karakterét: világító keretekbe zárt, belülről izzó, mégis feszes energiamezők jönnek létre.

Szentgróti Dávid munkái a gesztus meditatív dimenzióját mutatják fel. Képein a színek, rétegek és mozdulatok érzékenyen épülnek egymásra. Itt a gesztus nem robbanásszerű, hanem játékos, ismétlődő, olykor szinte már mantraszerű. Ecsetnyomai gyakran a nyomhagyás és a letörlés közti állapotban lebegnek, mintha a kép egy állandó emlékezetfolyamat lenyomata volna. A rétegek, a transzparencia, a struktúra hozza létre a zsigeri élményt.

Bár a három művész más-más festői stratégiát követ, eltérő nyelvet beszélnek, a hangsúly mindannyiuknál a gesztuson, a test mozdulatán, a festék anyagi minőségén és az intenzitáson van. Bánki Ákos robbanékony, örvénylő képei, Baráth Áron egy lendülettel felvitt gesztusai és Szentgróti Dávid rétegzett vásznai mind a festészet elementáris erejét ünneplik. Mindhárman kapcsolódnak a gesztusfestészet hagyományához – az informelhez, a tasizmushoz vagy az amerikai absztrakt expresszionizmushoz –, azonban nem pusztán ismétlik a tradíciót, hanem személyes nyelvükön írják tovább.

A Hiány és jelenlét című kiállítás három különböző, mégis közös erőtérbe rendeződő festői világ találkozása. Arra hív, hogy ne értelmezni, hanem érzékelni akarjuk a képeket – mintha először látnánk festményt, mintha még nem tudnánk semmit a művészetről. Olyan térbe lépünk itt, ahol a festészet újra és újra megtapasztalhatóvá teszi a jelenlét erejét.

A kiállítás október 10-ig látható az Apollo Galériában.

Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu