A hagyományos kézművesség mesterei mára szinte teljesen eltűntek. Amikor például nemrég megrongálódott a yorki székesegyház nagy üvegablaka, egyetlen üvegrestaurátort sem találtak az országban, aki megjavíthatta volna.
Anglia otthonokként, üzletekként és turistalátványosságokként hasznosított történelmi épületei felbecsülhetetlen értéket képviselnek. A megóvásuk iránti igény egyre növekszik, de az English Heritage 2005-ös jelentése szerint mintegy 6500 ehhez szükséges szakember hiányzik az országban: kőművesek, ácsok, tetőfedők, asztalosok, kőfaragók, festők és zsúpolók.
Mike Moody kőfaragó, a Nemzeti Örökség Képzési Csoport (National Heritage Training Group - NHTG) elnöke a probléma megoldása érdekében megpróbálja összefogni az építési vállalkozókat, szövetségeket, műemlékvédelmi testületeket és kollégákat. "Történelmileg tekintve az építőipar a mesteremberektől a képzett szakemberek felé mozdult el, és a diplomaszerzés kényszere leértékelte a mesterember rangját."
Moody szerint már láthatók e szemlélet következményei. "A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években szörnyen szegényes munkát végeztek épületeinken, ennek következtében egyre hosszabb lesz a veszélyeztetett épületek listája. Mire az ipar felismerte a problémát, már nem maradt senki, aki megoldhatta volna." Az arány megdöbbentő: országszerte minden harmincadik történelmi épület szerepel a veszélyeztetett épületek listáján. Karbantartásuk és helyreállításuk évente 3,5 milliárd angol fontba kerülne, ha lenne valaki, aki elvégezné a munkát.
Seamus Hanna örökségvédelmi szakember szerint a probléma gyökerei a szélesebb körű gazdasági és társadalmi változásokban keresendők. "A második világháború után az építésről egyre inkább áttértek a gyártásra és a feldolgozásra. Az épületeket előre gyártott elemekből készítették. Mindenki gyorsan és olcsón akart építkezni. Ráadásul az egy területen élő családok továbbadták a mesterségbeli tudást, később azonban a családok szétszóródásával ez a hagyomány is megszűnt."
Az építtetőket és a tulajdonosokat az kedvetleníti el, hogy a hagyományos javítások hosszabb ideig tartanak, a munkálatok elmaradásának azonban súlyos következményei lehetnek. "Ezek az épületek alkotják a turisztikai ipar gerincét, elvesztésük gazdasági összeomláshoz vezetne. Az emberek azért jönnek ide a világ minden tájáról, hogy lássák őket. De akkor is jönnének, ha a helyükön csak egy fémtábla állna, ami arról tájékoztatná őket, hogy egykor valami nagyszerű állt itt?" - véli Moody.
A 2005-ös jelentés óta persze sok minden történt. Az NHTG tanácsadói terveket dolgozott ki, és helyi akciócsoportokat hozott létre. Műemlékvédelmi akadémiákat alapítottak, és a Heritage Lottery Fund is sokat segített. A yorki székesegyház üvegablakának restaurálására üvegrestaurátorokat képeztek ki, Northumberlandben 50 fiatal tanulót sikerült megnyerni a terméskő-falak és -kerítések megjavítására, a norfolki tavaknál pedig ma már öten tanulják a malomépítés mesterségét.
Mike Moody örül az eddig elvégzett munkának, de most már azt is szeretné látni, hogy a felfogás is megváltozik. "Az építési vállalkozóknak tanulókat kellene foglalkoztatniuk, az ügyfeleknek pedig keresletet kellene támasztaniuk irántuk. Jelenleg a legolcsóbb ajánlat kapja meg a munkát, de éppen a legolcsóbb építési vállalkozók nem költenek semmit a képzésre. Ez fokozatosan leértékeli a mesterségek rangját, a történelmi építmények pedig tovább szenvednek."
