Mivel a német vezérkar már javában dolgozott a Szovjetunió elleni hadjárat, a Barbarossa-terv részletein, Hitler biztos hátországot akart maga mögött tudni Délkelet-Európában. Románia és Bulgária szilárdan állt Berlin mellett, csak a délszláv királyság álláspontja volt kérdéses. A március 27-ére virradó hajnalon a jugoszláv tisztikar által megbuktatott Cvetkovic-kormány helyébe kerülő új miniszterelnök ? II. Péter királlyal együtt ?, Dusan Simovic csupán megnemtámadási egyezményt akart kötni Németországgal.
A Führer ekkor döntött: a vonakodó Görögország mellett Jugoszláviát is el kell foglalni. Már másnap megérkezett Hitler felkérése, hogy a magyar honvédség vegyen részt a Jugoszlávia elleni hadjáratban, amelyért cserébe megkapja Bácskát és Bánátot, sőt egy ízben Fiume neve is elhangzott ? írja Illésfalvi Péter.
A Délvidék megszállása 1941-ben
Teleki Pál kormányfőt kötötte az 1940. december 12. óta a két ország között érvényben levő ún. örök barátsági szerződés. A miniszterelnök először benyújtotta lemondását, majd vissza is vonta, de a Wehrmacht kötelékeinek átvonulása ekkor már folyamatos volt, s a két vezérkar is javában egyeztette terveit. A döntés súlya alatt összeroppanó Teleki tettének várható következményei elől április 3-án hajnalban öngyilkosságba menekült.
1941 tavaszán a magyar honvédség bevonult a Délvidékre. A nemzetiségi lakosságot sújtó magyar intézkedéseket követő gyakori szabotázscselekmények, fegyveres akciók miatt csak jelentős katonai erők igénybevételével, ismételt razziákkal lehetett a rendet fenntartani.
Az évforduló kapcsán a Múlt-kor megkereste Juhász József történészt, Balkán-szakértőt. A történész kérdésünkre válaszolva elmondta, a szerb média egyelőre nem szentelt nagy figyelmet a kerek évfordulónak, de mivel a témának politikai aktualitása van, a hónap folyamán bizonyosan nagyobb nyilvánosságot fog kapni a két ország viszonyát mérgező esemény. Juhász József szerint az évfordulónál sokkal nagyobb médiafigyelem övezte Képíró Sándor csendőr százados perét, amely végül a vádlott felmentésével zárult, ezért éles kritikák érkeztek a szerb politikai paletta jobb-és baloldaláról egyaránt, de civil szervezetek és a szerb államfő is elítélte a bíróság döntését.
Partizánok helyett polgárok
A történész szerint az aktualitást a múlt hónapban elfogadott szerb rehabilitációs törvény szolgáltatja. Az új rehabilitálási törvény egyik szakaszával törlődött a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából a magyarságot sújtó kollektív bűnösség elve. Ez azt jelenti, hogy aki a második világháború során nem követett el háborús bűncselekményt, és akit vagyonjogi jogsérelem ért a háború során vagy azt követően, az benyújthatja vagyon-visszaszármaztatási kérelmét akkor is, ha a háború során történetesen a magyar honvédségben szolgált. Ehhez az a feltétel, hogy az illető ellen nem hoztak az egyéni felelősség elvén alapuló és háborús bűncselekmény elkövetéséről szóló ítélet.
1942. január 4-én Dél-Bácskában a magyar csendőri és katonai alakulatok partizánvadászat ürügyén nagyszabású megtorló akciót kezdtek a helyi szerb polgári lakosság ellen. A razziának Zsablyán és Csurogon, majd január 20-tól Újvidéken nagyszámú halálos áldozata volt. A tisztogatás során összesen 3340 ? szinte mindegyikük teljesen ártatlan volt ? személyt, 2550 szerbet, több mint 700 zsidót és más nemzetiségűt, köztük 11 magyart gyilkoltak meg, s löktek a jeges Dunába.
Az áldozatok között 2100 férfi, a többi nő és gyermek volt. 1942 áprilisában ? többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre és Bethlen István követelésére ? Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök nyomozást rendelt el. A tömeggyilkosság ténye bebizonyosodott, majd az eljárás befejeztével, 1943. december 14-én a Honvéd Vezérkar Főnökének Bírósága megkezdte a vérengzés főbűnösei perének tárgyalását. Mivel a vádlottakat ? élükön Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornaggyal ? nem tartóztatták le, így 1944. január 15-én Németországba tudtak szökni, ezért a bíróság nem hozott ítéletet. A második világháború után a jugoszláv hatóságok kérték Szombathelyi Ferenc kiadatását, akit a jugoszláv bíróság háborús bűnösként halálra ítélt és akit 1946 végén kivégeztek.
Még hidegebb napok
Délvidékre 1944-45-ben újra bevonultak a szerbek, és több hónapos irtó hadjáratot kezdtek a relatív többséget alkotó, többnyire ártatlan magyar polgári lakosság körében: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le, és földeltek el jeltelen tömegsírokban. Ez a megtorlás legkevesebb tízszer annyi magyart érintett, mint az 1942-es "hideg napok" áldozatainak száma. 2006-ban a szerbiai parlament elfogadta a politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvényt, ennek révén megszabadulhattak a háborús bűnösség bélyegétől a délvidéki Csurog, Zsablya és Mozsor magyar lakói, akiket 1944-45-ben ártatlanul kivégeztek, illetve vagyonelkobzással sújtva örökre elüldöztek otthonukból.
Juhász József a megbékélés irányába tett egyik fontos lépésének nevezte a 2009-ben Borisz Tadics szerb elnök és Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök által közösen felállított Magyar?Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság létrejöttét. A testületet a két ország tudományos akadémiája hozta létre. Magyar részről Glatz Ferenc akadémikus vezeti a bizottságot, tagjai mások mellett Pók Attila és Fodor Pál történészek. Szerb részről Vojiszlav Sztanovcsics koordinálja a munkát, a testület tevékenységében részt vesz Szlobodan Markovics professzor is, a titkos sírok feltárására felállított szerb állami bizottság vezetője. A vegyes bizottság feladata az, hogy a szerb és magyar történészek közösen feltárják az 1944?45-ös vajdasági történéseket.
Ezzel kapcsolatban a történész fontosnak tartotta megemlíteni, hogy szerb részről a munka igen nehezen akart elindulni, egyfelől a szükséges pénz előteremtése okozott problémát, másfelől déli szomszédunknál a politikai akarat is kisebb volt, mint Magyarországon. A munkacsoportok szerveződése és a sorozatos konferenciák ellenére a történész úgy látja: a megbékélést 1941 közös vizsgálatával kellene kezdeni.
